Hat, akkor ezuton is Kellemes Unnepeket mindenkinek, aki erre teved! :D
En a magam reszerol elmegyek Costa Ricaba :) meglatogatni a ticco friendet, Pablot. Vele fogom eltolteni a karacsonyt meg a szilveszteri bulit, es majd csak januar 1.-en terek vissza ide.
Vicces, hogy amikor a legutobbi bejegyzesemet irtam, akkor meg ugy tunt, hogy Dubaiba megyek a noveremhez, dehat igy alakult.
Tehat megegyszer, mindenkinek a legjobbakat!
Észak-Karolina szép. Nagy erdők, dombok, az ún. Smokey Mountains volt a hétvégi program. Reggel 9kor még az erdei házikónk verandájának a másik felét nem láttuk a ködtől, aztán mindig szépen kitisztult. :) Az utolsó reggel a szemetes zacsin (ami kint volt a ház előtt) karmolás nyomait láttuk.. valaki vendégül járt nálunk. :)
Találkoztunk igazi indiánokkal is (már amennyire igaziak manapság az indiánok), akik beszélték (állítólag) a cherokee nyelvet. Énekeltek is ezen a nyelven. :) Meg elmentünk a román kispajtásaimmal lovagolni az erdőbe.
Volt még bbq, tábortűznél kukorica sütés - és evés, rengeteg nevetgélés, sok-sok alvás.
Kellett ez a hétvége... és nagyon jó volt. :)
Jaj, jaj. Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Talán az lesz a legjobb, ha időrendben sorolom fel, hogy merre jártam idén nyáron. Persze el kell mondanom, hogy így sem lesz könnyű dolgom. :)
Tehát, miután rajtam kívül már kb. minden barátom elhagyta az Államokat, Katherine eljött értem, felkunkorodtunk és elindultunk az esküvőjére, Connecticutba. Nos, ezt a 14 órás utacskát ketten váltva vezetve húztuk le. Elmondanám, hogy nagyon jól jöttünk mindkét irányba, pont nem voltak dugók amikor olyan helyen voltunk és nagyon jókat mulatoztunk útközben. Majd nem egészen egy hét szervezkedés után, szombaton eljött a nagy nap. Most képeket csak azért nem rakok fel, mert tervezek egy csomó más képet felrakni, és sejtem, hogy ez titeket annyira nem is érdekel. :) Summa summarum, örülök utólag, hogy ittmaradtam e miatt, hogy ott lehettem, hogy átélhettem. :)
Eztán haza. Az útról nem sok jót tudok elmondani, rég utaztam már ennyire szarul. (Értsd: fél órát aludtam összesen...)
Hát, otthon... az otthonom... mit mondjak? Ez a négy hét olyan gyorsan elszállt, olyan szívesen maradtam volna még egy kicsit. Olyan jó volt, hogy láthattalak titeket, beszélhettünk, ott voltatok, én is ott lehettem. De azt hiszem, hogy ezt kb. mindenkinek egyesével személyesen is elmondtam. Szóval srácok, köszönöm, köszönöm! Mindenkinek!
Nagyon röviden, mert ide képeket is kívánok csatolni, merre is jártam:
Abádszalókon - egy hétvégét, nagyon jó volt, csupa móka-kacagás
Szarajevóban - igazából egy napra átmentünk Mostarba is, az otthonlétem csúcspontja, ahogy ez előre várható is volt
EFOTT-on - hát, azt hiszem, hogy idén nem igazán sikerült átvennem a hangulatát, bár a Kispál koncerten nagyon jót mulattunk
Vizitúrán - ez váratlanul ért, de meg kell mondanom, hogy felért a szarajevói kirándulással (mármint a csúcspontokat tekintve).
Ezen kívül nagyon örültem minden olyan találkozásnak, amit már régóta szerettem volna megejteni... Petinél Tahitótfaluban, Sajnosbatáros este Szentendrén, Bencéékkel sörözés Pesten, Krisszel szúnyogvadászós-sörözés a Duna-partján, majd Balázzsal nevetgélés szintén Pesten, alvás az Üllőin, Nórázás, sütés Lócinál, Zsófival fagyizás... fel sem tudom sorolni hirtelen ezt a rengeteg mindent (csak ezekről képek nem készültek). Otthon is olyan nagyon jó volt lenni. Anyu reggeli kávéjára kelni (délben:), sétálni Zsuzsával a városban, együtt nagyon finomakat kajálni és olyan Mádi-módra együtt nevetni a világ hülyeségein. A szűk család mellett még két dolgot megemlítenék, a bátyámat és családját látni, valamint az anyu megtalált rokonait megismerni. :)
Aztán ugye vissza, Lócival, és körbejártuk Californiát és a Grand Canyont. Zsófi, ezúton is nagyon köszi mindent (beleértve mindent:)!! Nagyon jó helyeken jártunk, San Franciscoban, gyönyörű nemzeti parkban (Yosemetee Valley), Las Vegasban, az óceán partján. A leglenyűgözőbb mégis a Grand Canyon volt. El sem lehet képzelni ennek a méreteit, tényleg. Hihetetlen. Készült itt eléggé sok kép, de sajnos ezek a képek a közelében nincsenek annak, ahogy ez valójában kinéz.
Azóta vissza ide, múlt héten már dógoztam, hétfőtöl jönnek a gyerekeim. Ismét néggyel kezdek, remélem, hogy marad is ez a szám. :)
Ölelek mindenkit!!
Mégpedig nagyon. Testestül - lelkestül. Ma már kitakarítottam, még mosni kell aztán összepakolni és indulásra kész vagyok. Hétfőn a szomszéd Luci-Razvan párost kiviszem a reptérre, hazajövök és már jön is értem Katherine, hogy elvigyen hozzájuk. Ott megalszunk (Vicuska, ez jó hely:) és másnap elindulunk Cunnecticutba. Itt lesz ugyanis amerikai barátnőm esküvője, szombaton. Majd vissza kedden, ismét egy ottalvás és másnap máris reptér és megyek haza. Tehát gyakorlatilag Aikenből hétfőn pattanok, az Államokból pedig rá egy hétre, szerdán.
Takarítás közben ráértem elmélkedni a világ nagy dolgain. Rá kellett jönnöm, hogy nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki támogatott az elején, a közepén, a végén, akinek volt egy kedves szava, egy bíztató tekintete, egy mosolya. Szóval köszönök mindent! :) Nagyon jó volt nekem ez az év itt. Sok kedves emberrel ismerkedtem itt meg, és sok vidám pillanatot töltöttem velük együtt. Úgyhogy vissza is jövök! :D
Azt, hogy otthon legyek, már iszonyatosan várom. Pont ma beszéltük Zsuzsával, hogy milyen jó lesz csak úgy tévézni, vagy ülni a jó kis magyar dugóban. A nagy bulik, az, hogy a szomszéd asztalnál ülők is magyarul beszélgetnek, holott nem is ismerjük egymást.. :)
Nagyon mennék már, na! :D
Ezen is túl vagyunk. Új helyen volt, a régi barátokkal. Az, hogy ezek az emberek a szó legnemesebb értelmében mennyire barátok, most ne menjünk bele. :)
A szokásossal ellentétben ez vasárnap délután volt, aminek egyenes következménye lett, hogy utána nem tudtunk elmenni bulizni, ráadásul, a helyi törvények miatt alkoholt sem lehetett kapni. A szervezők szegénységi bizonyítványát mutatja, hogy szénsavas üdítőt sem. :) Így lehetett egész végig vizet inni, mint az állatok. :)
Ismét találkoztam a sok ütődött latinnal. :) Katherine-nel, Leoval, meg a tico srácokkal. Mit is mondjak?? Talán azt mondhatom, hogy ezek az emberek vannak olyan jó fejek, hogy inni sem kell ahhoz, hogy az ember nagyokat vigyorogjon a társaságukban. Van még valami, amit már régóta meg akarok osztani a világgal! :)
Katherine (amerikai létére le a kalappal előtte) úgy beszél spanyolul, mint angolul. Egy pillanatig nem kell megerőltetnie magát, hogy spanyol ajkúak között bandázzon. (Leoval otthon is spanyolul beszélgetnek.) Aztán néha-néha képbe jön valaki (például ÉNÉNÉN:), aki egyáltalán nem beszél spanyolul. Ekkor mindenféle nehézség nélkül mindenki angolra vált. Nem figyelgetik, hogy odafigyelek-e arra, hogy mit mondanak. Ha nem figyelek oda is angolul megy a csevely. Ezt meg végtelenül értékelem bennük. :)
Elian lelép. Örökre. Mikor már a kocsiknál voltunk, hogy haza induljunk, bedobtam az ötletet, hogy kéne neki egy búcsúbuli. Ha már mindenki ott volt, aki menne ebbe a bulikába, meg is beszéltük, hogy mikor lenne jó. A hely adott, Elian háza, ahol itt lakik bőven befogad egy rakat embert. Vicces volt, hogy Katherinnel beszéltem meg a buli hollétét. :)) Majd közöltem Eliannel. :)
Elfelejtettem elvinni a fényképezőmet, így képeket csak úgy kapok meg, hogy a srácok felteszik a facebook-ra. De kb. mindegyik olyan kép, hogy itt ölelgetjük egymást, meg ott ölelgetjük egymást.. Semmi izgi.. :)
A suliban egyébként minden zsír. Az új asszisztensem mellett határozottan. Az egyetlen bajom, hogy mostanában többet nincs, mint van. De amikor van, akkor bearanyozza a napokat. :D Már csak négy hét van hátra, és mivel van még szabad napom, ma sem dolgozom. Jövő hétfőn sem, azután hétfő meg egyébként is munkaszüneti nap. :) Az utolsó héten meg a péntek szabad. :) Innentől fogva kicsit belazulok... :)))
Itt vannak a képek, kommentek nélkül, de szerintem a legtöbbre magatoktól is menni fog rájönni... Ha nagy igény van a kommentekre, akkor szóljatok!! :)
Ezt a blogot negyedszerre próbálom újra írni. Nehéz. A tények nagyon röviden: itt volt két hetet, ebből egyet még le kellett dolgoznom, addig ő itt pihent Aikenben, majd megnéztük a Nagy Almát 6 napban, ma meg visszarepül Dubaiba.
Nos, a tény, hogy itt volt rengeteg hozománnyal járt. Most nemcsak arról beszélek, hogy majdnem mindenkinek sikerült itt bemutatni, akinek akartam, de a sok beszélgetésre, a szem-felnyitogatásra, ami már nagyon hiányzott nekem. Mégiscsak ő az az ember, aki kortársamként ismer a 0. km-től, feltétel nélkül szeret, de azért mintegy kívülállóként meg tudja tenni azt a bizonyos egy lépést hátra, amit az ember személyéből adódóan nem tud, ugye.
Azt hiszem, hogy majd egy későbbi bejegyzésben fogom elmesélni az érdekességeit egy iskolai rendezvénynek, meg New Yorknak. Most leginkább nem ezt.
Inkább azt, hogy mit adott. A reptérre menet már elkezdttük átbeszélni, de ugye vezetni kellett, nem lehetett elmélyülni ebben. A repterek meg többnyire nem azok a bensőséges helyek, ahol ilyet az ember szivesen megbeszél. Persze, egy tök nyitott blog az. :))
Amikor megjött, sírtam. Nagyon-nagyon izgultam előtte, hogy minden rendben legyen a papírjaival, meg persze vele. Nem az a szokásos tehetetlen-dühből fakadó sírás, nem is az a nyálas "most illik sírni, akkor hajrá" - típusú. Ez a hirtelen egy iszonyat nagy megkönnyebbülésből fakadó, hirtelen kirobbanó, néhány másodpercig tartó sírás. (Mint egy tüsszentés, csak itt ugye máshol jön ki a cucc.:))
Az, hogy mikről, hogyan és miért beszélgettünk, legyen a mi dolgunk. Annyit azonban még szeretnék megosztani a nagyvilággal (tehát Veletek), hogy amikor elment, nem sírtam. Nem azért, mert korábban megígértem, hanem mert nem kellett. Nem voltam ideges. Határozottan megnyugodtam. Kerek lett ismét a világ. Olyan érzés most, mintha egy óriási nagy batyuban összegyűjtöttem volna az idők során kérdéseket, problémákat, amiket szépen egyesével időtől és helyzettől függően előveszegettünk és megoldogattuk. Vagy nem is vettük elő, hanem megoldódtak maguktól. De ez a batyu most üres, a vállam meg könnyű.
Szóval, Zsuzsa, köszönöm! :)
Ja, és szeretlek!
... avagy a Társadalmi Esemény. Mi is mentünk. Azt hiszem, hogy most láttam meg az igazi kultúrális különbségeket az USA és az Otthon között. (Azért nem írok Magyarországot, mert végig a román Julival és Lucival pörögtem, akik egyet értettek abban, hogy náluk is úgy van, mint nálunk.)
Amint magamhoz tértem az egyik sokkból, jött a másik. Ugye az alaphelyzet az volt, hogy Aiken egy lovas város, lóverseny van. Természetesen megjelent Aiken apraja-nagyja. Lóverseny pálya. Otthon nem tudom, mert őszintén szólva még sosem voltam direkt lóversenyen, de nehezen tudom elképzelni, hogy ugyanilyen legyen. Itt a pályán belül is voltak emberek. Mindenki ilyen négy lábon álló sátorral volt felszerelkezve, asztalkák, kinti sütő cucc, meg székek. Középen kis vásár. Lehetett venni kalapot, szivart, üdítőt, lovas cuccokat, ékszereket, ilyesmit. Nos, a tény, hogy egyébként lóverseny van, vajmi keveset számított. Amikor megkérdeztem az első körnél, hogy egyébként hány kört mennek a lovak, ne higgyük, hogy kaptam érdemi választ. Itt a sportesemény (a focimeccseknél sem bizonyított, hogy a nézők ismerik a játékszabályokat) az ürügy az összejövetelre, és tulajdonképpen egyáltalán nem érdekes hogy ki nyert, hogy hogy játszottak (esetünkben hogy futottak). (A jó oldala, hogy közben legalább tutira nincs verekedés.:) Egy pillanatig nem okozott gondot az első sorból nézni a versenyt.
Írországban mindig azt hittem, hogy ott a csajok durván öltöznek, az adott időt, időjárást, alkalmat egyáltalán nem figyelembe véve. Hát, itt még ehhez képest is durva volt. Lányok, akik olvassátok ezt! Melyikőtök menne el egy délután 1-4-ig tartó lóverseny-piknik eseményre báli (!) ruhában és teljes éjszakai buli-sminkben? Feszengtem is rendesen, hogy én lapos sarkúban és farmernadrágban szurkoltam végig a füvön a versenyeket. Valamint az a rengeteg piálás. Lehet, hogy öreg vagyok és konzervatív, de ne már, hogy 14 éves kiscsajokat úgy kellett a barátnők által támogatva látni, még pont hallottam is, hogy az egyik a kedves mamát igyekszik felhívni, mert délután 4-re úgy beseggelt a gyermek. A pasik meg... Én azt hittem, hogy itt a helyi melegek is képviselik magukat. Hát, tévedtem. A nem meleg pasik hordtak rózsaszín alapon sárga lovacska-mintás nadrágot, volt, akin rózsaszín csokornyakkendő is társult hozzá. Elképesztő, na. :)
Ez volt ma. Kedden befizettük magunkat Julival a helyi kondi terembe egy vagyonért, cserébe minden ingyen van. Minden van itt, mint a búcsúban. :) A kedvencem egy olyan szoba, ahol futógépek-sokasága, szobabiciklik, spinning-gép (vagy mi az), meg rengeteg olyan dolog amit nem ismerek. A szoba sötét, és az egyik felén óriási kivetítőn mozi. Tehát, miközben mozogsz,gyakorlatilag moziban vagy. :) Tehát itt töltjük újabban az estéinket, a hétvégén inkább wellness (uszi, jacuzzzi, szauna, gőz). Azt kell mondanom, hogy nagyon igaz a mondás, hogy ép testben ép lélek. :)) Tehát, most jól érzem magam.
Arról nem beszélve, hogy mennyire örömteli izgalom van folyamatosan, mert jövő pénteken este jön a nővérkém!!! HURRÁ!!
Kicsit kezdem úgy érezni, hogy folyamatosan van a tarsolyomban néhány még le nem utazott repjegy. Pillanatnyilag úgy állunk, hogy megyek Zsuzsával New Yorkba (ugye repcsi), majd haza (szintén röpp), aztán meg vissza (természetesen) azt viszont egy könnyed San Francisco-i (hogy kell írni?) kitérővel Lóci barátommal. :) Tervekben nincs hiány! :)
Az utóbbi néhány napom eléggé megterhelő volt. Ilyen is marad még egy darabig asszisztencia nélkül, tesztelős időszakban, tavaszodván...
Ma, eszméletlen fáradtan és megtörve jövök haza. A héten Mihály (Juli féjre) itt van. Azzal fogad, hogy kikapja mindkét táskát és a kabátomat a kezemből, majd felemel egy papírt, amin a következő áll az ő kézírásával: Gyere leány ebédelni! :) Hirtelen megölelgettem, nem lettek problémáim és két tányér csülkös bablevest toltam be. :)) Milyen jó is lenne, ha minden román-magyar viszony legalább ilyen lenne. :) (Arról nem is beszélve, hogy hogy megdicsérte a tegnap általam rittyentett Brassóit, amit egyébként első dühből csináltam... innen adtuk neki az "angry chicken" nevet.:)
Tegnap este lefekvéskor jött Juli, hogy azt hallotta a tévében, hogy óriási hóvihar érkezik, és lehet, hogy holnap nem kell menni suliba. Na, pont a legjobbkor, nekem egy csomó emberrel kellett időpontot egyeztetni, hogy tudjunk találkozni. Tehát, ha mondjuk ez az egész hiszti egy nappal később lett volna, boldog lettem volna. (Nekem semmi sem jó.:)
Szombaton nagyon esett. Vasárnap is, néha mármár havas eső is volt. Ugye éjszaka a pánik mindenhonnan, reggel meg a részemről pánik, mert felkeltem fél 7kor és verőfényes napsütés, hideg ugyan, de határozottan nem találkoztam felhővel. Most akkor mi van??? Julinak úgy kellett meggyőznie, hogy ma nem dolgozunk. :D
Felhívtam az én tündér-virág asszisztenciámat, aki sírva mesélte, hogy a hétvégén a férjének szívrohama volt, most is ott van a kórházban. Szegényke... persze nem is akartam zavarni ilyen hülye kérdésekkel, miszerint szerinte sincs-e hóvihar kint. Most nagyon aggódom érte.
Ja, az alapja az egésznek, hogy itt ugye nem tudnak és nem is akarnak tudni a hóban vezetni. Na, ezért veszélyesnek ítélik meg itt, hogy a hóban kötelező legyen dolgozni menni...
Ez itt hosszúhétvége, hétfőn, tehát ma szünet. El is mentünk síelni öten. Úgy értünk oda, hogy el tudtunk menni éjjel síelni. Nos, rajtam (vagy inkább alattam) négy éve nem volt síléc, ehhez képest és ennek ellenére tényleg nagyon jól ment. Gyorsan mentem. Egyszercsak jött egy bucka, nekem meg a bal lábam rosszul érkezett. Nagyot estem. A következő pillanatban megjelent a bal oldalamon Juli, a jobbon Mihály (Juli férje) és mintegy jól összeszokott csapat felállítottak, majd megbeszéltük, hogy járni tudok, lemegyek, pihenek, meglátjuk. Egy óra múlva ismét a síliftben utaztam felfele.. :)
Otthoni reggel 6kor azért felhívtam az én drága szüleimet. Mivel tudom, hogy különösen szeretnek vasárnap reggel hat óra körül telefonon gyógyítani. :P. Megbeszéltük apuval, hogy valószínűleg csak részleges szalagszakadás, hiszen tudok járni, síelni is ;), meg ilyenek. Ezen az estén matracon aludtam. Reggel azért meg kellett kérni valakit, hogy húzzon fel, nem ment egyedül. Apu reggel mondta, hogy reméljük, hogy nem tört le egy darabka az egyik porcról a térdemben, és nem kezd el körbenézni, hogy mizu a szomszédságban. :) Na, erre nagyon megijedtem. A lábam most jobb. Főleg, miután megtudtam, hogy 1500 dolcsi a VIZSGÁLAT, és persze az én biztosításom nem fedezi ezt. Fakk. De fáj ha teljesen ki van nyújtva, meg ha nagyon be van hajlítva. Úgyhogy most majd pihenni fog, és reméljük, hogy jobban leszek.
A szüleim kapcsán pedig, ismét rá kellett jönnöm, hogy bárhol vagyok, mindegy, hogy milyen idős, hogy mit csinálok, még mindig őket tartom a világ két legnagyszerűbb emberének. De ezt ők valószínűleg tudják maguktól is. Szóval, kösz a halakat! ;)
Arról már beszámoltam, hogy milyen volt az előző. Na, ez az új, aki a másik helyére jött (mert nyugdíjas lett) egy angyal. Végre nem úgy megyek be minden reggel az osztályba, hogy attól kell rettegnem, hogy hol tesznek nekem keresztbe, melyik kérésemnek fogom az ellenkezőjét tapasztalni, melyik gyerekem éppen nem lesz felügyelet alatt meg ilyenek. De akkor kezdjük ezt az új nőt az elejéről. Ugye a régi néni jan. 30.-tól ment nyugdíjba. Kiváncsian vártam, hogy mi lesz velem, tekintve, hogy törvény adta jogom :), hogy legyen aidem. :) A régi néni az utolsó két napját volt szives nem bent tölteni az iskolában. A csütörtökiről tudtam, meg is kértem szerda délután, hogy biztosan legyen már bent pénteken, mert akkor egy méltó búcsúztatást kéne csapni. A könyvtáros nénivel kinyomtattunk neki egy képet, amin ő van meg a gyerekek, mindenféle nyálas szöveget írtunk rá. A hátulját a gyerekek aláírták, vettem még egy virágot neki, meg sütit, meg üccsit. (Talán erről írtam is.) Na, a lényeg, hogy nem jött. Nem akarom elmondani, hogy milyen rosszul esett...cserébe viszont jött egy helyettese, aki olyan növény típus. Végtelen jó érzékkel odament a legjobb gyerekemhez "segíteni" neki, míg a többieket vakarásztam le a plafonról.... Ezen a napon, valami dolgom akadt az irodában (ez gyakran előfordul egyébként). Jön az igazgató, hogy beszélni akar velem. Még egy nő jött, meg a helyettes. (Mivel az egyik gyerekem a kajáldában látványosan csapkodta magát a falhoz, azt hittem, hogy akkor itt megköszöni az eddigi munkámat és bemutat az utódomnak.:)
Kiderült, hogy ez a nő nem az én utódom volt, hanem a "barátnőmé". Nos, az új barátnőm egy 50 éves, alacsony nagyon mosolygós, nagyon kedves, nagyon könnyed nő. Persze péntken krízist ültem Julival (Mes, Annamari - emlékkrízist:) és átbeszéltük, hogy akkor milyen hibákat nem követek el mégegyszer. Ugye az első számú, hogy NEM vagyunk bűbájosak az elején, hanem keménykedünk, és majd szép lassan úgyis meglátjuk.
Hétfőn ő hamarabb ment dolgozni (mert így kellett neki). A suliba menet jutott eszembe, hogy elfelejtettem mondani, hogy mit csináljanak ilyenkor a gyerekek. Arra érek be, hogy mindenféle Valentin-napi dolgokat csinálnak, teljes csendben, nagy érdeklődéssel. Mondanám, hogy azóta minden reggel erre megyek be. Az egyik gyerekem, M azóta eléggé bevadult, de ez a nő olyan kedvesen, olyan bájosan és természetesen kezeli, hogy minden tiszteletem az övé. Akkora biztonságérzetet ad Mary, hogy amikor M csapkod, üvöltözik és rohangál, én megtehetem, hogy emailt írok közben a terapeutájának, hogy jöjjön. Most úgy érzem, hogy nem is dolgozni megyek, hanem jó hangulatban eltölteni egy napot ezekkel a gyerkőcökkel meg az új barátnőmmel.
Ja, még akartam már mióta írni a válságról. Sokan kérdeztétek, hogy itt én mit látok belőle. Egyik oldalról azt látom, hogy azzal ijesztgetik az embereket, hogy ki lesznek rúgva. Sokakat küldtek korai nyugdíjba, meg megszűntek a négy napos munkahetek, mindenkinek van legalább egy ismerőse, akinek megszűnt a munkája. (Nekem azért nincs, mert nem ismerek amcsikat..:). Ugyanakkor a benzin olcsó, a kaja sem drágább, tehát az élet nem drágult a mindennapokban.
A hétvégén meg síelni megyek. Majd utána bővebben erről. :)
Tudom, hogy törvénytelen, mert a személyiségi jogok, meg minden, de muszáj kiírnom magamból egy mai történetet, annyira megható volt. Szorgos olvasók :) még emlékezhetnek arra a gyerekemre, akit "Majomgyerekként" tituláltam még a tanév elején. Hívjuk D-nek most! (és köszönöm, innen már nem is annyira törvénytelen:). Szóval ez a gyerek általában az ebéd utáni közös punnyadást az ISS-ben tölti, ami hivatalosan az a hely, ahova az olyan gyerekek kerülnek, akik már annyira rosszak, hogy nem tud a tanár mit kezdeni velük. Nos, D azért megy oda, hogy játszon az ottani felnőtt néni gépén (én nem engedem a sajátomhoz, mert ha elrontja, nem jönnek javítani.) Szóval, mivel D eléggé határozottan függ mindentől, aminek hangja van, meg szines, meg gép, tehát ezt a maga módján eléggé kiköveteli. Ma jött hozzám ez a nő, hogy az ő gépét figyelik a District Officeból (??), és, hogy ne jöjjön ma D. Mondtam D-nek, hogy ma nem tud menni, mert nem ér rá a gép, de azért ugye nem fog sírni, már 12 éves, nagyfiú. (Egyébként is ugye kőkemény autista, jobb lenne, ha sikítozik, vagy dobálja magát, az nyilván való. De tudom, hogy ha nem játszhat a géppel, akkor néha elpityeredik.) Na, ez a szocializációjában rendesen elmaradt, vad autista kölyköm, aki félévkor még nem tudta biztosra a másik három (!) osztálytársa nevét, megígérte nekem, hogy nem fog sírni. Majd elfordult, és én csak azt láttam, hogy a kezével törölgeti a szemét. Annyira édes volt, majdnem meg is sajnáltam... :$. Mivel én így nem mehettem hozzá, hiszen én "nem tudhattam, hogy sír," megkértem az új:) asszisztenciámat, hogy ő vigye vissza az osztályba. :)
Úgyis kaptam kritikát, hogy miért nem írok a gyerekekről... nem tudom pontosan a törvényi hátteret, hogy hogy lehetne. Ez otthon sokkal könnyebb volt. Pedig nagyon szivesen írnék, ilyen apróságok kb. minden napra akadnak. Vagy lehet, hogy egy naplót (papír-tollasat) kéne írnom róluk, és otthon akkor megmutathatnám nektek. Ezen már gondolkodtam, mert tényleg annyi ilyen van nap mint nap. :)
Na, jó még egyet leírok, ez két hete történt, azt hiszem. Szintén D, és legyen a másik gyerek M (egyébként ő volt év elején, aki mintegy fél centire tőlem mélyen a szemembe nézett és követelte a "cookie"-t, magasabb nálam egy fejjel, jó nagy gyerek, és még csak 12 ő is). Na, a jelenet az udvaron zajlott. D nagyon fáradt, mert nyugtatót kap ebéd után. Ül M a padon és okosan néz maga elé. Majd D odaül mellé, és a fáradtságtól rádől. De úgy, hogy M kezét a saját nyaka köré tekeri. Erre M meglapogatja D kobakját, és rám nézve ennyit mond:"Pet, D, pet?" :D Mit mondjak?? Vagy 10 percig zengett tőlem az iskolaudvar, úgy röhögtem... :)
De még mennyire!
Őszintén szólva az idei szülinapomnak úgy indultam neki, hogy messze tőletek, az itteni barátaimmal majd kis körben átvészelem valahogy. Nos, ez a szülinapom tényleg más volt, mint az eddigiek, és ezt egyáltalán nem negatív előjellel mondanám.
Az eredeti terv szerint, elmentünk volna néhányan lovagolni ezen a napon. De a nagyon hidegre való tekintettel, inkább házibulit csináltam szombat estére.
Péntek éjfél (tehát szombat 0 óra). Felhívtam anyuékat, ahol ugye ekkor már szombat reggel 6 volt, és megbeszéltük anyuval, hogy milyen királyok voltunk mindketten akkor és ott. :) Majd Juli elénekelte nekem a Halász Judit-féle Boldog születésnapot című örökzöld dalt. Éééés, nem túlzás állítani, hogy elhalmozott mindenféle ajándékkal. Happy Birthday-es lufi, képeslap, hátizsák, pizsi és a legdurvább, egy rózsaszín görkori! :) Így már együtt mehetünk majd görkorizni, ha nem lesz ennyire hideg! (Tőlem egy világoskéket kapott anno a szülinapjára.) Majd elolvasgattam, amit Ti írtatok ide-oda, hogy megemlékeztetek a szülinapomról. Ezek után annyira elérzékenyültem, hogy majdnem elsírtam magam. :)
Másnap. Pontosabban, ugye aznap, csak a kettő közt aludtam egy nagyot. :) Pablito ír, hogy mégsem febr. 14.-én megy haza, hanem hétfőn reggel. Na, aztán miközben folyamatosan fogadtam online a Tőletek jövő szülinapi jókivánságokat, Julival készültünk az esti mulatozásra. Sütöttünk-főztünk egy csomó kaját, ezeknek egyébként nagy sikere is lett. Majd jött a vendégsereg. Egy cseppnyi statisztika: összesen 11-en ültük körbe az asztalt, 4 különböző nyelven beszéltünk, 5 lány volt és 6 fiú és 2 ünnepelt. (Leonak jan. 28.-án volt a szülinapja.:) Mondhatni, hogy eléggé színes volt a paletta, sok szempontból. Képek is készültek, de ma megy el Pablito és azt is szeretnénk dokumentálni. Úgyhogy majd később. Na, ez a buli fél 3-ig tartott. Nagyon jókat beszélgettünk, iddogáltunk, ettünk tortát, tényleg nagyon jó volt.
Úgyhogy köszönöm mindenkinek a jó kivánságokat, tényleg boldog lett a szülinapom! :)
Rick visszaírt (mi van, elkezdett dolgozni?:), hogy természetesen állja a különbözetet! :D Imigyen meg is lett a repjegyem, amitől pompás hangulatom kerekedett! :D
A vége, hogy jún. 25.-én reggel 11-kor érkezem Ferihegy I.-re, Frankfurtból. A vicces, hogy ezzel összesen pont 24 órát fogok utazni, mert innen helyi idő szerint 11 körül indulok. Szerencsére a 6 órás különbséget nem fogom leutazni.
Tehát akkor zengjen egy hangos és szívből jövő ÖRÖMUJJONGÁS!! :)
Ez a hét valahogy a repjegyek körül forgott... vagy az időpontot kellett több emberrel egyeztetni, vagy a repjegyet kellett megvenni. De ne kezdjem már megint a közepéről!
Tehát. Hétfőn és kedden egész délután Zsuzsával nézegettük, hogy hogy kéne jönnie, mi a legjobb, legolcsóbb, meg ilyenek. Végülis tegnapra sikerült kitalálni, meg is akartam innen venni, na, ez nem sikerült, mert az arabok nem fogadták el az amerikiai bankkártyámat. Nem baj, drága Tesókám ma megvette, tehát március 27.-én érkezik. Erre én legott ki is vettem egy szabadnapot, hogy elé tudjak fáradni! :)
Aztán, ugye lassan ki kellett találnom, hogy mégis mikor kívánok ismét magyar földre lépni. Ez önmagában egyszerűen hangzik, hiszen tudom, hogy mikor van vége a sulinak, meg mikor kezdődik jövőre. DE! Lócival elhatároztuk, hogy kijön ide a nyár folyamán, és megtekintjük együtt Californiát és a Grand Canyont. Viszont, Lóci barátunk úgy döntött, hogy pontot tesz egy hosszú évek óta halogatott dolog végére és lediplomázik. Tehát államvizsgáznia kell. Naná, hogy egy egész hónap van nekik e célból megadva. Én meg ne már, hogy itt legyek egy egész hónapot, hogy várjam a csodát. Tehát, kitaláltuk, hogy vissza együtt jövünk, addigra már ő is tutira túl lesz rajta és jó eséllyel nekem sem lesz fizikai fájdalmakkal járó honvágyam. Innen már csak Katherinnel kellett egyeztetni, mert az esküvőjük után együtt jövünk vissza. Így alakult, hogy június 24.-ét szemeltem ki a hazamenetel időpontjára. A visszautam, ha minden jól megy, július 24.-én, vagy nagyon akörül lesz.
Tehát, írtam is Ricknek, a FACES pénz-emberének, akik ugye idefele megvették a jegyemet, hogy kéretik a fenti időpontra átiratni a jegyem. Két nappal később (ami csak azért felháborító, mert vegyük észre, hogy belőlünk él, ergo már a másnapi munkaidőben elvárt lenne olvasnia a levelemet és válaszolnia) írt, hogy ezt én intézzem. Fel is hívom a légitársaságot, hogy akkor mit szeretnék. Mondja a nő, hogy egyébként azt tudom-e, hogy átiratni egy jegyet 100 euróba kerül. (Hökk) Nem, nem tudom. Tehát most írtam Ricknek vissza, egy nem annyira udvarias, mint inkább határozott hangvételű levelet, melyben emlékeztettem, hogy rohadtul nem én kértem, hogy a jegyem februárra szóljon visszafele, tehát erkölcsileg (és számomra anyagilag is:) úgy érzem jogosnak, ha ezt a 100 eurókát ő állná. Kiváncsi vagyok, hogy mit fog válaszolni.... a jövő héten. :)
Egyelőre ennyi. Ha biztosat tudok, ugyanitt jelzem. Aztán még majd azután jön az ide vissza menő repjegy, aminél például meg kéne tudnom, hogy lehet-e a kiindulási helyen változtatni. Mert ugye én otthonról egyből San Fransiscoba mennék, de nem csodálkoznék, ha legközelebb kicsit közelebbről mennék vissza.
Bonyolult, na.
Fázom. Nem kicsit, ugye. Mert hideg van. Mint látható, az agyam is lefagyott... :)
Tulajdonképpen az van, hogy minusz 8 fok volt tegnap éjjel. A suliban meg hiába tekertem fel maximumra a fűtést, nem hallottam az erre várt reakciót a légkondi részéről. Mi van, ennyire megvágták a keretet? :)
A helyzeten az sem segít, hogy itt nincs téli kabát. Legalábbis olyan, mint otthon, nincs. Inkább egy komolyabb átmeneti kabátnak hívnám azt, amit vettem, hogy majd ebben áttelelek. Azért vettem könyékig érő kesztyűt, és Julitól lenyúltam az egyik sapkáját. :)
Nem baj, állítólag péntektől szebb lesz az élet és már szerda este van. Ja, egyébként itthon jó a fűtő-hűtő rendszer, de annyira vékonyak a ház falai (pont ma vizsgálgattuk meg alaposabban Julival, akkora, mint otthon a szobákat elválasztó fal), hogy hiába állítottuk be a fűtést 72 Farenheitra, egész éjjel dörmögött ez a cucc, mégis 68-nál nem csusszant feljebb. Ez meg pont az a hűvös, amikor az ember nem szivesen ugrik ki az ágyából reggel fél hétkor, hogy énekszóval üdvözölje az új reggelt....(nem tudom, mi ütött most belém:).
Ja, azt már sokatoknak is elmondtam, de akiknek nem személyesen, itt is tudatom a rossz hírt: Pablito (az én drága, őrült, meleg, latin tico barátom) február 14.-én helyi idő szerint reggel 6 órakor elhagyja az Államokat. :( Mondtam is neki, hogy az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Erre ő komoly aggodalommal az arcán jó közel jött, és aggódva kérdezte, hogy mi a baj a szememmel.. (cultural exchange:).
Szóval ezen a hétvégén tartjuk neki a búcsú-buliját, mert aztán ugye lesz a SZÜLINAPOM :), aztán meg annyi dolga lesz, hogy nem biztos, hogy marad energiája még bulizni is. Szóval, szomorú.... Ő az első itt, aki ittlétem óta lelép. Aztán majd nyáron Katherine és Leo. Az is nagyon rossz lesz. De most ugye koncentráljunk erre a szarra.. ;)
Az egyetlen, ami éltet (amellett, hogy úgy néz ki, hogy az asszisztenciám nyugdíjba vonul:), hogy ezen a február 14.-és hétvégén tervezünk egy kis síelést. Utoljára 4 éve volt rajtam síbaki. :$ (Egyébként akkor sem sokáig, mert emlékezzünk a franciaországi sítáborra, ahol 15 fok volt, szakadó eső és a Mecseki Táncegyüttes.:)
Ja, és akkor a honvágy-kérdésre nem is térnék ki. Legutoljára ilyen rossz messze az otthontól valamikor ősz elején volt, amikor megismertem Katherinéket. (Nem miattuk, csak aznap este robbant ki.:)
Így vagyok mostanság...
Nyah, képek is lettek, köszönjük, B!
A kommenteket is köszi, nagyon összeillik azzal, amit írtam... gondolom, egy helyen voltunk, egy időben.. :)
És ha már később írok bele, akkor Bencének: nekem is van, hogy nem csak szivesen mennék haza, hanem azonnal vennék jegyet és... Lavjatu! :)
Na, végre! Negyedik napja, hogy Bálint elhagyta az Államokat, nekem meg csak most lett időm arra, hogy összeszedjem magam, és némi élménybeszámolóval rukkoljak elő.
Hívjuk B ittlétét nyaralásnak, mert hiába, hogy decemberben jött és januárban ment, mégiscsak végig verőfényes napsütés és meleg volt itt. :P
Tehát Bálintunk egy nagyon hosszú repülés után végre megérkezett Columbiába. Érdekes volt, hogy az első mondata tökéletesen megegyezett az én első itteni gondolataim egyikével, miszerint Horvátország illat van. Gondolom, hogy ugyanazok a fenyők, meg a meleg levegő szaga ez. Szóval nyilván jól utazott eddig is, ne is menjünk egyből haza, húzzunk el Spartanburgbe, mert még korábban megigértem Eliannek (tico), hogy másnap reggel eldobom a reptérre. Tehát még laza 2,5 óra autókázás, és ripsz-ropsz megérkeztünk oda.
Majd korán kelés, Eliant összekukáztuk a sulijában, és kivittük a röptérre. Ott egy perces búcsú, és irány Aiken. Aztán nagyjából másnap ellátogattunk Orangeburgbe Leo-Katherine párost meglátogatni, akik egyébként december 26.-án összeházasodtak! :) Velük pedig megtekintettünk Charlestont, ami azért volt számomra nagyon érdekes, mert rég nem láttam már európai típusú várost... Ez pedig az volt. :)
Úgy lett végül, hogy Aikenben töltöttük a karácsonyt. Minden hozzávalót megvettünk (karácsonyfa – dec. 24.-én 1$ volt :) és elkezdtük a magunk-féle szolid karácsonyi hangulat megteremtését. (Bálint feldíszítette a fát, én sütöttem husit, elénekeltük a Mennyből az angyalt, ajándékokat bontogattunk, miegymás.) Azt kell mondanom, hogy szolid, de kedves kis karácsonyunk volt.
Másnap felkerekedtünk, és elindultunk. (Értsd: reggel 10 órakor álltam neki kimosni a ruhákat, amiket el akartam vinni, közben megvitattuk, hogy egyáltalán hova is menjünk. :) Így kerültünk először Savannah-ba, majd Jacksonville-be. Innen nem készültek képek, legalábbis nekem nem tűntek fel. :$ Egyébként Savannah Georgia-ban van, és egy nagyon szép város. (Ne lepődjetek meg nagyon, de a Savannah-folyó partján van.:) Itt az egyetlen problémámat az jelentette, hogy amikor kiszálltunk a kocsiból, nagyon kellett pisilni. De december 25.-ét írtunk aznap, tehát minden zárva volt. Végül egy óra múlva, könnyekkel küzködve egy Hilton szállodában kértem meg az első staff nénit, hogy hadd használjam már a mosdót... :$ Este Jacksonville-ben aludtunk, ami meglehetősen bizarr élmény volt. Egy kis Inn-t néztünk ki, ezek kb. mindig ugyanolyanok, dehát egy éjszakára tök mindegy, ugye. Nos, ez a lehető leglepukkantabb szállás volt. Legalábbis akkor még azt hittük. ;)
Másnap elmentünk Orlandoba. Itt két éjszakát töltöttünk egy klasszisokkal jobb helyen. Elmentünk a Kennedy Space Centerbe, erről viszont azért nincsenek képek, mert véletlenül elvesződtek az informatika sűrű erdejében. ;) Itt nagyon érdekes dolgokat láttunk. Először is megtekintettünk egy Holdutazásokkal kapcsolatos filmet. Végig a fejemben volt, amit Buci írt a blogjába, miszerint ezeket a filmeket gyerekeknek készítették. Kiegészíteném, hogy szerintem gyerekeknek, vagy a témához egyáltalán nem értő külföldieknek. ;) Aztán láttunk kismillió űrhajót, kívülről, belülről, alulról, felülről. A vártakkal ellentétben érdekes volt. :) Láttuk azt az irányítóközpontot is, ahonnan az akkori utakat irányították a Holdra. Itt egy kis animáció is volt, nagyon bájos. Nekem a legjobban mégis az tetszett, amikor egy szimulátorban "kipróbálhattuk", hogy milyen a kilövés pillanata. Ez inkább ilyen kis gyerek-szimulátor volt, mert eleve rendesen ülve indultunk. (Pedig egész nap azt láttuk, hogy ők a támlán "fekve" indulnak el.) Nem baj, tényleg fel sem tűnt, hogy étlen-szomjan játszottunk el vagy 8 órát itt.
Aztán másnap Bálint ötlete alapján elmentünk egy indián rezervátumba, a Big Cypress Semiole Reservation-be (épp most néztem meg a hűtőmágnesről:). Hát, itt aztán tényleg minden volt, mint a búcsúban! :) Este 6 órára érkeztünk meg. Volt egy hely, amolyan vadaspark-féle. E körül voltak ún. chikeek (csikik:), amikben indián őseink éldegéltek még a kőkorszakban :P, a mocsár közepén. Nahát, mi is egy ilyenben aludtunk. Tehát 6 órakor megvettük az ajándékboltban a szállást (meg a hűtőmágnest:). Itt mondta a néni, hogy akkor ők most 7-kor bezárnak, a kapu 9-ig lesz nyitva. Ha ezek után ki akarunk menni, akkor majd a biztonsági őrrel leszünk szivesek egyeztetni. Nekem az első gondolatom: "Vazze, ezek azt akarják, hogy itt aludjak mindenféle más ember nélkül az aligátorok között???" Nos, igen. Találtunk egy kis tüzet, de a másik két pár akik rajtunk kívül alkották a kétlábúak csoportját, jó amerikaiként nem jöttek oda bandázni. Tehát mi ott ültünk egészen fél 10-ig, amikor konstatáltuk, hogy ezek a trópusi szúnyogok bizony nem fognak aludni menni, mentünk inkább mi. Na, és itt jött a neheze. Éjjel arra ébredtem, hogy olyan hangot hallok, mintha horkolnának. Persze gyorsan kérdeztem is Bálintot, hogy ugye ez a szomszéd bácsi... :) Nos, nem, (reggel az egyik staffal a mosdóban meg is beszéltem), ezek a "kinti" aligátorok voltak, akik éjjel a "bentiekkel" csacsogtak egy keveset. Mondanom sem kell gondolom, hogy végtelen-hosszú éjszaka után fél 8-kor már a kávémat szürcsöltem az étteremben. De ezután viszont nagyon jó volt. Airboattal meg egy nagyon magas mocsár-járóval körbenéztünk, azt kell hinnem, hogy minden egyes állattal találkoztam rezervátum-szerte. :)
Na, ezután a kis kaland után már nem is hangzott rosszul, hogy a maradék néhány napunkat töltsük a méltán híres Miamiban. Tehát itt hostelbe mentünk, és ott lakoztunk a rendelkezésünkre álló maradék két éjjelen. A teljes napot, amit ott töltöttünk végig az óceán partján és a vízben vészeltük át. Ennek megfelelően mindketten rákvörösre égtünk, jómagam estére be is lázasodtam. Így én az előszilveszteri bulit (amit a hostelben lakó angol srácok szerveztek) én végig aludtam. (Pedig volt ingyen bor..:). Majd Szilveszter napján vissza, a tervek szerint Aikenbe. Még a FACES-partyn ugyan megbeszéltem Leoval, hogy együtt kéne átesni az újévbe, de Katherine dolgozik jan. 1.-én, tehát a buli ugrott. Na, útközben (ami alig volt 11 órácska - végig B vezetett:) felhív Katherine, hogy akkor mi van. Mondtam, hogy tök jó lenne együtt, meg minden, de ő holnap dolgozik, most jöttek vissza New Yorkból, haggyuk az egészet. Erre nagy megdöbbenésemre mesélte, hogy nem kell dolgoznia, mert nincs beteg a kórházban! :) Juhú, gondoltam magamban, és egy óra Aikenben létezés után elhúztunk Oragneburgbe. (Na, itt azért már én vezettem.:) Ami pedig ezen az éjszakán történt, az azt hiszem, történelmi jelentőséggel bír. :) Ugyanis néhány pohárka tequila elfogyasztása után elérkezettnek láttunk a helyet, az időt és a körülményeket arra, hogy levágjuk Bálint haját. Mintegy fél centisre sem. (Aki még nem látta volna B-t, eleddig derékig ért a haja.)
Ezután a buli után vissza Aikenbe, másnap Atlantába, megint másnap B haza. Szóval így telt.
Képeket, annak ellenére, hogy utalgattam rá, most nem teszek fel, mert valami baja van itt a Picassanak, és amíg meg nem fejtik a hozzáértő barátaim, addig képtelen vagyok megtenni a szükséges lépéseket. De majd szólok, ha lesznek! :)
A címbe azt írtam, hogy Zs-ig.... Drága egyetlen nővérkém! Az én tündéri, kedves-kedvenc asszisztenciám (mármár barátnőmnek mondanám) pont azon a héten szives lelépni Alaskaba tesót látogatni, amikor te jönnél, nekem meg dolgoznom kéne. Tehát nem tudom, nem nagyon kéne a gyerekeket valakire hagyni mindenféle háttér-támasz nélkül.... De erről majd még személyesen!!
Boldogabb új évet kívánok mindenkinek. A magam részéről a 2008-as év a nagy változásoké, és a felnőtté válásom egy újabb lépcsőjének megmászásáé volt. Aki ennek a bizonyos lépcsőnek a meghódításához erőt, energiát és egyéb segítséget adott, annak e fórumon is hála! :)
Ölellek titeket!
Akivel kapcsolatban már volt ilyenem, az pontosan tudja, hogy ez mit jelent. :$ TZ például ilyenkor mindig megkérdezte tőlem, hogy "Swez, te mennyit ittál?" :D. De most ez van. Ugye első karácsony Otthon nélkül, Nélkületek... (egyébként most jöttem a suli karácsonyi koncertjéről). Nagyon fogtok hiányozni mindannyian. Idén van hosszú idő után először, hogy nem kell görcsösen vásárolnom ajándékokat, meg nem világítanak az ablakban a karácsonyi égő-hegyek. Hogy nem kell szervezni ilyen-olyan karácsonyi összejöveteleket, hogy a mások által szervezetteken nem leszek ott. Hogy anyu nem szervezi meg a karácsonyi három napomat gyakorlatilag percről percre. Hogy nem fogok enni a világ legkirályabb karácsonyi menüjéből. Hogy nem megyünk Szent Este éjjelén Mesivel egy kicsit "sétálni" a városba. :) Hogy nem fogok enni jó kis kóser sóletet. Hogy szegény anyunak megint lehet idegeskedni, hogy mikor ki vezessen. Hogy nem felejtem a karácsonyi ajándékok felét a Miklós utcában. Hogy Eta néni beiglijéről legfeljebb városi legendákat hallhatok. Hogy az Üllőin a gyertyafényben nem fogunk Heaven Street Seven dalokat énekelni a fakanalakba a konyhában, téli kabátban. Hogy Lanten nem hív fel Szent Este, hogy élesben kívánjon kellemes ünnepeket. :)
Az itteni kispajtásaim is elhúztak(-nak) haza. Mindenki megy a kis családjával, és a legszűkebb barátaival (ugye apu?:) ünnepelni a Szeretet Ünnepét. Szóval, nagyon, nagyon hiányoztok. Egytől egyig.
A jó hír azért, hogy Bálint megtisztel a jelenlétével a következő két hétben. Csütörtökön itteni délután érkezik, szegénynek még fogalma sincs, hogy mi vár itt rá... :D Remélem, hogy azért jól fogjuk magunkat érezni.
Most elgondolkodtam, hogy otthon vajon mit csinálhattok. (Mi mást kedd éjjel helyi idő szerint fél 3kor??:). Aztán, hogy Bálint ott lesz a reptéren. Innen, amikor mentem Írországba, és a reptér gyakorlatilag tele volt a barátaimmal, meg a szüleimmel, meg Zsuzsa, meg mindenki... és az annyira, de annyira király volt. Úgyhogy ezúton is köszönöm nektek! :)
Na, egyelőre ennyit az érzelgősségből, nem tudom, hogy mikor írok legközelebb, valószínűleg nem igen leszek onlány, amíg Bálintot vendégül láthatom. De azért kívánnék mindannyiotoknak nagyon-nagyon BOLDOG KARÁCSONYT!! :D Meg, ha persze addig nem írnék, akkor nyilván BUÉK! :D
Nahát, ezen is túl lettem. Otthon ez a hétvége általában a lovas-karácsony időszaka volt. Ennek megfelelően rám is tört a nagy-nagy honvágy ismét. Aztán beszéltem szombaton néhányatokkal (gyakorlatilag reggel 8 és délután négy között a gép előtt ültem:) és sokkal jobb lett...
De ugye mi is történt itt? Pénteken volt az iskolai karácsonyi móka. Ez egy olyan házban volt, mint otthon vannak a régi uttörőtáborok közös termei. A magam részéről péntek délelőtt tudtam meg, hogy kaját és piát kell vinni... tehát meló után boltba, aztán lezuhi és máris ott kellett szépen, mosolygósan megjelenni. Mit mondjak? Nem vártam sokat ettől, de ez még annál is rosszabb volt. :) Az emberek ilyen "jól érzem magam, ha bele döglök is" típusúan buliztak. Na, itt eltöltöttem négy végtelennek tűnő órácskát, megittam egy pohár bort és 10re, mint a jó gyerek már itthon is voltam.
Ezzel ellentétben a szombati. FACES-party (szervezet, aki kiutalt ide, Columbiában - fővárosban). Ide is én vezettem, mert még kb. szeptemberben megigértem Pablitonak, hogy kiviszem a reptérre. Igenám, de a gép reggel 6kor indult, tehát 4 körül akart kiérni kis barátom. Nem baj, majd addig elbulizzuk az időt! ;) Summa summarum, tökéletesen józanul végigtoltam két bulit egymás után. Az első ugye a FACES buli volt, de utána elmentünk egy salsa partyba. Majd fél kettőkor közölte a csapat, hogy megyünk. Majd három nagyon kedves barát (Pablo, Katherine és Leo) tök részegen megbeszélték, hogy nekem az lenne a legjobb, ha nem vezetnék egyedül Aikenbe, mert az több, mint egy óra, és biztos fáradt vagyok, hanem menjek Orangeburgbe Leo és Katherine lakásába. Így lett, hogy az időközben ottragadt Luigit (tico) is beleértve, négyen kisértük ki Pablitot a reptérre. Aztán Orangeburg, végül fél négykor sikerült elaludni. Úgyhogy vasárnap kényelmesen délig alszás, filmnézés, majd fél négyre hazaérés. De itt legalább jól éreztem magam. :D
A gondolattól, hogy Bálint jön, meg mégjobban! :D Már nagyon - nagyon várlak, és ugyan azt igértem, hogy nem fogom halálra szervezni az ittlétedet, remélem, hogy legalább a fele belefér az időnkbe, amit kitaláltam. Hiába, az ember mindig kap újabb és újabb ötleteket.. :)
Nagyon hiányoztok...
Túl lettem életem első Hálaadásos mókáján. Az ünnep ugye az angolok meg az indiánok közötti békének való hála adására hivatott emlékezni. A gyakorlatban egy égtelen nagy evésről van szó. Nem is értem... kicsit több, mint három héttel karácsony előtt... :). Na, mindegy. Persze jött is a sok okos kérdés, hogy vajon Magyarországon van-e Hálaadás? Aztán, amikor kiderült, hogy nyilván nincs, a következő kérdés 10-ből 8-szor, a ti "keresztény ország vagytok"? De ugye ne húzzuk fel magunkat mindenen.. :).
Mi, akik nem adunk hálát az indiánoknak, hogy "befogadták" ide az európaiakat, azért nagyon örültünk a majdnem egy hetes szabadságnak. El is mentünk Spartanburgba, ami nagyon közel van az Észak-Karolinai határhoz, ráadásul Elian (emlékezzünk rá a Columbia-képekről, az egyik tico) éppen ott lakik. Tehát szerényen meglátogattuk őt hatan, három napra. :D
Leírom, ugyan, hogy mi történt, de vagy 500 kép készült ezidő alatt, igyekeztem néhány jobbacskát kiválogatni. Anya, ide kell klikkelni, hogy megnézhesd őket! :)
Az első este még csak Pablitoval jelentem meg a tett helyszínén. Erről az estéről csak egyetlen képet tettem fel, amikor elmentünk biliárdozni. :)
De a következő este megjöttek a többiek! :) Jött Katherine (az amcsi barátnőm), Leo (a pasija Kolumbiából), Diego (tico) és Angie (ő egy japán lány, aki Peruban nőtt fel és Diego felesége.) Na, és nagyjából ekkor elkezdtem nevetni. Akkor hagytam abba, amikor az utolsó nap hazaindultam. :) Ekkor már azért mozgolódtunk. Elmentünk egy ír kocsmába, Spartanburgbe. Itt megtekintettük a pohár fenekét ;), a végén meg már a helyi szökőkút habfürdőjében (ami a hó imitálása céljából volt ott) fújdogáltuk egymásra a habot, meg hangosan heherésztünk az utcán (amiért itt nagyon csúnyán néz a rendőrbácsi).
Másnap átugrottunk Észak-Karolinába, és felmentünk egy Chimney-rock nevű szikla tetejére. (Értsd: 20 percig lépcsőztünk... akadálymentesség???:). Majd onnan le, és egy vízeséshez. Ezen a helyen átmentünk ott, ahol nem lett volna szabad, és a közép- és dél-amerikai csapat életében először láthatott nagyjából egy négyzetméternyi havat! :)
Majd haza. Másnap meg a szakadó esőben vezettem le 2 és fél órát. Egyedül mentem, néha el is szorult a torkom, és őszintén reméltem, hogy ezt a kis túrát túl fogom élni. Merthogy ezek annak ellenére, hogy az esőtől és a ködtől alig lehetett látni nagyon tolják az autópályákon. A hihetetlen nagy kamionokat meg csak úgy lehet megelőzni, ha megtaláljuk a gázpedált... meg az a rengeteg baleset útközben... grrrrrr. Viszont, rá kellett jönnöm, hogy jól vezetek :P, meg, hogy az én sokat szidott agyonhasznált kis verdám igenis jó autó. Jó, jó, nem azt mondom, hogy nem tudnék jobbat elképzelni, de ahogy Sándor Peti egyszer fogalmazott "nem hagy ott". Nekem meg ennyi bőven elég. :)
10 nap múlva jön Bálint, már nagyon - nagyon várom. A nyaralás lassan terveződik, de igéretemhez híven nem fogom agyontervezni magam! ;) Ezúton is köszönöm Bucinak az aktív közreműködést. El sem hiszed, hogy mennyit segítettél! :)
Ja, az asszisztenciámról.. ez a nő, olyan, mint az időjárás. Hála Istennek újabban napos, meleg időnk van!;) Ettől persze a gyerekek vannak megzakkanva, de még mindig ez a jobbik eset.
Az idő tényleg jó. Átmeneti kabátos. Éjjel van nagyon hideg, néha olyan 0 Celsius körül is akár. :) Ami persze csak arra jó, hogy az ember leánya reggel hétkor alkalmi öltözetben (mert itt csak péntekenként ér farmerban menni dolgozni) vakarászhassa a kocsi szélvédőjét. A röhej, hogy a helyi hipermarketben (mint otthon a Cora) nem lehet ezt a műanyag vakaró cuccot kapni. Amikor megpróbáltam elmondani, hogy mire van szükségem, mondta az eladó néni, hogy látott már olyat, de itt nincs. No comment.
Csókolom
Azért az nem teljesen igaz, hogy nem történt semmi, csak eluralkodott rajtam a lustaság, így egyszerűbb volt inkább ezt mondani. De hogy mi is történt? :)
Egyszer elmentünk Julival meg egy itteni nagyon aranyos román házaspárral (Luci, Razvan) Atlantába. Eléggé fura hely. Nagyváros. Nagyon nagy. Az odamenés elsődleges célja volt, hogy elvezessek a reptérre, ahova majd januárban megyünk Bálinttal, hogy hazahozzuk Julit és a férjét, Mihályt. De persze, ha már ott voltunk, elmentünk a belvárosba is. Első meglepetésre egy melegfelvonulást láttunk, "az egyneműek házasodhassanak" cél érdekében. Aztán láttam rengeteg hajléktalant, koldust, mindent, ami egy nagyváros hozzátartozója. Ekkor elgondolkodtam, hogy mióta nem is jártam már nagyvárosban.... és mennyire nem hiányzott. A táskámat végig szorosan magamhoz ölelve sétáltam, ami, jegyezzük meg, nem az megszokott tőlem.
Azért persze voltam jó helyen is itt. Egy nagyon szép parkban, meg a Coca Cola múzeumban. Végigkóstoltuk ott az összes Coca Cola terméket a világ minden tájáról. Egy idő után már nem is éreztem a különbséget az édes szénsavas ital és a másik édes szénsavas ital között... ;) Ja, és egy újabb határomat kellett szégyen-szemre megtapasztalnom. Hazafele, az utolsó majdnem 100 mérföldre meg kellett kérnem Julit, hogy vezessen. Annyira elfáradt addigra már a szemem, hogy nem láttam jól a távolságokat. Itt pedig tolni kell az autópályán, ha tetszik, ha nem....
Aztán... ismét megjártam az Aiken - Mc Cormick vonalat. Itt találtam szegedi pirospaprikát a boltban, aminek annyira megörültem, hogy gyorsan vettem még egy pár cuccot, és amig Pablo szépült a gymben, addig én igazi magyaros vacsit rittyentettem neki (gombapörkölt és forralt bor).
Ja, és mondanám, hogy hideg van. Ez nekem nem jó. Nem azért jöttem délre, hogy fázzak... :) Hó szerintem csak azért nincs, mert nincs csapadék. De simán 0°C alatt van a levegő éjszaka. Nappal meg olyan 15-20 fok. (Kezdek tökéletesen összezavarodni a Farenheit-Celsius számolgatással.) Úgyhogy Pablo ragyogó szemekkel kérdezte tőlem, hogy ilyen hidegben van-e már hó. Mondtam, hogy a hideg már megvan hozzá, már csak egy kis csapadék kéne... ez a gyermek meg egész nap figyelgette a felhőket, hogy vajon jön-e az égből valami. Nem jött.. :) Mesélte viszont, hogy náluk (Costa Rica) 15 fok van, és mindenki nagyon fázik, még sosem volt ott ilyen hideg.. :) Akkor hol is van a globális felmelegedés??? :) :)
Ezen kívül éjjel-nappal dolgozom, kirándulást szervezek a gyerekeimnek a postára meg egy boltba, ami olyan, mint az otthoni 100Ft-os bolt. :) Megküzdöm a napi harcaimat az asszisztenciámmal és Julival felváltva főzögetünk egymásnak mindenféle finomságot. A hét további meg a Hálaadás okán szünet. Tehát tervben vagyon egy Spartanburg, valamint egy Észak-Karolina vizit. Meglátjuk. :)
Már csak 22 nap és Bálint jön!! :) Bálint, nagyon, nagyon kéne beszélnünk az itteni életedről! ;)
Ma az iskolában odajött hozzám az egyik nagyon aranyos tanár néni. Eddig a mellettem lévő osztályban tanított, ő írta meg Bálintnak a meghívóját, tehát jó a viszony. :) Na, ő odajön ma és mondja, hogy a helyi egyetemen van egy tanárnő, aki magyar. Erre pedig úgy jött rá, hogy kérdezte, hogy milyen az akcentusa. Először a németre tippelt. (Érdekes, nekem is mindenki először a németet mondja.. :). Mondta neki a nő, hogy nem, ő egy olyan országból jött, amiről valószínűleg még sosem hallott. Erre Drága Kollegina rávágta, hogy akkor tutira magyar. :) Mesélt neki rólam, elmondta a teljes nevem. (Igen, van olyan, aki itt veszi a fáradtságot és megtanulja kimondani normálisan a teljes nevemet.) Erre a ki tudja, hogy már mióta itt élő honfitárs: csak nem, "a híres" Mádi Szabó rokona?? Erre mit mondjak? :) Mondtam, hogy de, ő bizony az én nagyapám vala, és olyan jó itt, hogy senki nem ismeri. :P
Egyébként a mindennapjaimat a drága asszisztenciám teszi szinessé... De erről nem ekkora fórumon kívánok kinyilatkozni.. ;) Legalább a kölykeim még mindig nagyon jó fejek. Szivesen mesélnék róluk nektek, történik azért néhány végtelenül szórakoztató dolog a mindennapokban... de ez szintén nem az a fórum, ahol lehet... Lehet, hogy leírom magamnak papírra, és majd otthon az alapján mesélgetek. :)
Valamint jól vagyok! :) Csak alakul a honvágy roham... de már csak 6 kínok közti szenvedéssel teli hét ;) és jön Bálint és megyünk világot látni! Nagyon várlak már!!
Holnap meg választásos nap. Megtudtam, hogy ez mindig november első keddje, nem feltétlenül negyedike. Én a kis szürke életemben ebből annyit érzékelek, hogy röhejesen olcsó a benzin, és lesz holnap egy szabadnapom.... A politika otthon sem érdekelt, azt hiszem, nem itt fogok elkezdeni érdeklődni iránta.. :)
Még egy kérdés: apu, te honnan tudtad, hogy Albert Schweitzer orgonált? :)
Anya, nem tudom, hogy miért nem tudsz kommentelni...
Ölelés Nektek!
A múlt hetem nagyon jól telt. Hétfőn suli, az sima liba. :) Aztán meg elmentünk egy tanfolyamra, ahol végre megtudtam, hogy hogyan érdemes kommunikálni az autistákkal.... ez a további négy napban történt. Így egy pillanatra visszatértem diáknak, és elmondanám, hogy nagyon hiányzik ez az állapot. Így a hétvégének viszonylag frissen és vidáman indultam neki. Nem úgy az időjárás. Ja, a diák-hangulathoz még valószínűleg az is hozzájárult, hogy csütörtök este épp vad DVD nézés közben felhívott ticco friend, nem kicsit ittasan, és elmondta, hogy ne aggódjak, jól van (épp ugye azt tettem), csak kocsmázik a helyi erővel. :)
Péntek. Reggel vizsga. Nagyon kis komolytalan volt az egész, nekem az Udvari bolond című filmből az a jelenet volt végig a fejemben, amikor a főhősnek ki kell állnia a lovagi hétpróbát. :) Majd elmentünk Julival cipőt shopping. Aztán leszakadt az égi áldás. Na, ekkor hívott ticco friend ismét, hogy menjek el Mc Cormickba, megmutatja azt a jó kis kocsmát. Mc Cormick nagyon fura hely. Telis tele furcsa emberekkel. Volt pl. egy lány, akire én először azt hittem, hogy korombeli, majd kiderült, hogy 41 éves. De azért gyorsan elmondta, hogy a múltkor megismert tesi tanár - csapos néni mostani pasija az ő exbarátja. Már elnézést, de kit érdekel???? :) Meg hasonlók... Még ezen az estén, illetve másnap meghívtuk Leot és Katherine-t (Colombia, USA páros) - illetve ők hivatták meg magukat Aikenbe. Itt este letoltunk egy bowling partit, majd este jól beittam Kath-tel. Olyannyira, hogy ő meghívott az esküvőjére, én meg elkotyogtam Pablo másságát... :$. Persze engem annyira kiborított, hogy nem tudom befogni a számat, hogy amikor mentünk aludni, még felkeltettem Pablot, meggyóntam neki... mivel így négyecskén egy szobában aludtunk, próbáltam ezt csendesen tenni. Ennek az lett a következménye, hogy Pablo nem ébredt fel, cserébe Kath végigröhögte a monológomat.. :)
Vasárnap pedig történelmi fesztiválra mentünk a szomszéd faluba. Haha, történelmi akármi is Amerikában... :) Visszanyúltak egészen az 1700-as évekig... :D
Lettek persze képek is, sokan.. :)
Csókolom
