Immáron Dublinból (keltául: Baile Átha Cliath – Település a rőzsefonattal megerősített gázlónál – egy útikönyv szerint). Nagy nehezen sikerült elköltözni Waterfordból. Korábban már írtam a lakásról, hát, nem nőtt meg azzal, hogy beköltöztünk. De azért szeretjük!
Orsinak elkezdődött a sulija a Failte Irelandben, állítólag tetszik neki! (Ja, a failte írül van, és welkome-ot jelent.)
És akkor a waterfordi utolsó élményekről…
Az utolsó hét eléggé felpörgött, kb. minden nap rohangáltunk innen oda, onnan ide. A legdurvább mégis a hétvége volt. Szombaton meló, aztán elvileg gyerekvigyáznom kellett volna, de lemondták. Vasárnap reggel 10től fél 5ig meló, aztán vissza, mert 7-12 között ismét takarítás… A köztes két és fél órában sajnos nem állt módomban enni, de inkább nem szaladnék még ennyire előre. Az esti melót is együtt eszközöltük ki Orsival, ami kb. abból állt, hogy két egység wc között kellett rohangásznunk, és ellenőrizni, hogy elfogyott-e már a papír.. Azért kellettünk ehhez a hihetetlen megerőltető munkához ketten is, mert volt a hétvégén egy rendezvény (utcabál, tüzijáték, miegymás), amitől állati sokan voltak a hotelben. Ráadásul valami országos hurling-bajnokság volt itt, aminek a döntőjén játszott Waterford is. (Konkrétan a hurling játékszabályait még nem sikerült értelmeznem, nagyon népszerű játék, állítólag csak Írországban játszák. Így asszem egyfajta világbajnokságról is beszélhetünk akár! ;) ) Ja, ez csak annyira volt fontos, hogy a két előadás között szünet volt, amíg lemegy a meccs. Waterford nyert. Ennyit erről..
Szóval, az utolsó napon összefutott Orsink egy német arccal, akivel egyszer már találkozott korábban, név nélkül, Bernd. Az első találkozásuk dióhéjban annyi volt, hogy Orsi ki akarta gányolni a szobáját, aki egyúttal meginvitálta egy cigire. Miközben hősnőnk békésen pippantotta a cigit, a takarítós vezetőség halálra kereste, Orsi pedig a végén szépen kimagyarázta, hogy miért kellett neki kulcsra zárnia egy vendég szobáját.
Szóval, Bernddel dumáltunk egy fél órácskát a férfi wc előtt (én németül!), ami azért ért véget, mert szólt a főnök, hogy ha esetleg van rá érkezésünk, akkor lassan bezárhatnánk a wc-t, mert lejárt a munkaidőnk. Bernddel randi megbeszélve fél órával későbbre a hotel főbejáratánál. Mi elintéztük a dolgunkat, majd a recepción a még az ismerősöktől elbúcsuz. Többek között Michaeltől is, akivel korábban együtt gányoltunk az accomodation részen. Na, ő meglepődött, fájdalmas fejet vágott, és sok sikert kívánt. (Nem is gondolta volna, hogy hamarosan találkozunk! )
Berndet megvártuk, el egy bulizós helyre, ahol találkoztunk egy csomó magyarral. Itt Orsival tequila - sör kombinációt vedeltük (mint ugye már említettem, éhes voltam, így nem kell sokat inni, ugye). Ennek a bulinak vége, át a másik helyre. Itt egy újabb magyar egységgel találkoztunk, még egy adag tequila – sör, meg mégegy sör. Egy verekedést is láttam, ki akartam menni megnézni a végét, de egy magyar srác elkapta a nyakamat és visszahúzott… jobbnak látta, ha nem tátom ott a számat.. Itt sajnos meglátott minket Adam, a szír (így arab, tehát muszlim) nem kicsit ittasan. Sajnos attól tartottunk, hogy újra gondolja a pénteki mecset-progit, amit beígért nekünk Dublinban. Rettegtünk, hogy ezzel úgy elvágtuk magunkat, hogy el se visz, de ma összefutottam vele itt, és diszkréten rákérdeztem. Nem tudom, hogy udvariasságból, őszinteségből, vagy meglepettségtől, de határozott igent kaptam. Úgyhogy péntekre meg van a kis kultúrprogram.
Vissza Waterfordba, ahol is vége lett a bulinak, így Berndt bedobta, hogy menjünk vissza a szállodába, hiszen a bar még nyitva van. Khm… ekkor volt 2,5 – 3 órája, hogy ott dolgoztunk. Na, de hát vissza… Orsival lapos kúszásban be a wc-be, a dolgozók nem kis meglepetésére. (Ugye, ugye kedves Michael, nem is gondoltad volna, hogy ilyen hamar ismét látsz? :) Bernd addigra felismerte, hogy már bar sincs, csak a szobába szervíroznak piát. Így fel a szobájába. Telefonon ital rendelés. (Ezt Orsi intézte, így ő Michaellel beszélt is, majd amikor felhozta a piánkat, mi elbújtunk az ágy mögé, illetve rája.) Negyed 6ra értünk haza, 10 – kor keltünk, majd még gyakorlatilag aznaposan segítettünk hivatalos papírokat intézni a magyar családoknak, elköszöntünk Krisztáéktól, összepakoltunk és irány Dublin.
És még egy észrevétel, ami mélyítette Orsival való kapcsolatomat. Délelőtt az előző napi duhajkodástól annyira készen voltam, hogy a családoknál egész délelőtt hánykolódtam, majd ráborultam az étkezőasztalra aludni. Ekkor Orsi összeszedte minden angol tudását, és hősiesen fordított. Csak akkor omlott össze ismét, mikor látta, hogy én már összeszedem magam…. Ez ám az összhang! :D
Ezeket tegnap este írtam le otthon. Viszont, mielőtt elmentünk volna a net caféba, olyan hihetetlenül felidegesedtem, hogy gondolom, ezt is megosztom veletek! Az albérlethez elvileg két kulcs jár. Bart barátunk (egy lengyel seggfej, egyébként ő a lakás ügynökünk) megígérte, hogy 10 €-ért csináltat nekünk még egy kulcsot. Ez egy „hihetetlen” speciális kulcs, tényleg nem lehet sehol másoltatni. (Ennek persze utánajártunk, hátha így olcsóbban megússzuk. De, nem, így jeleztük Bartunknak az igényünket a harmadik kulcs iránt.) Először kedden szóltunk. Egy füst alatt mondtuk is, hogy a vízforraló nem jó, így megbeszéltük, hogy veszünk egyet mi, ők meg majd kifizetik. (Ez ugyanis alapfelszereltsége minden lakásnak.) Vettünk is egy vízforralót, pont 10 €. Király, akkor majd mondjuk, hogy ne fizessék ki, cserébe adják oda a harmadik kulcsot… és itt kezdődött a végtelen kálváriánk…
Szerdán Eszterke egyedül be az irodába, mondani, a csere-ötletet. Persze Bart nem volt bent, de van egy lengyel szőke szépség, meg egy nagyon jó fej ír csaj, majd ők! A lengyel lányt kicsit kiborítottam, mert azt találta mondani, hogy tegyek le a harmadik kulcs gondolatáról. Így az ír lánynak passzolt át, mint ügyet, aki mondta, hogy ez szokatlan, hogy harmadik kulcsot kérünk, de ha Bart megígérte, akkor nem lehet baj. A vízforralós számlát lefénymásolta, mondta, hogy még AZNAP felhív Bart, és akkor majd vele is lezsírozhatom. Persze nem hívott.
Csütörtökön Orsival (Szántó) be az irodába, Bart-vadászatra. Nyilván nem volt bent, de a lengyel csajszi letette a Nagy Esküt, hogy majd, ha bemegyünk pénteken, akkor már az új kulcs-pajtással térhetünk haza.
Péntek. Szintén Orsival, szintén iroda, szintén szőke szépség. Amint meglátott, kikerekedett szemekkel közölte, hogy most nagyon elfoglalt, kizárt dolog, hogy tud velünk foglalkozni. Én először azt gondoltam, hogy a nagy jelenet keretei között látványosan kiviharzok az irodából. De szerencsére Orsi a hideg vérével meggyőzött, hogy ne menjünk sehova, megvárjuk, míg ránk kerül a sor. Várakozás közben megjelent Bart-cimbi. A magam részéről észre se vettem, ahogy megpróbál átslisszolni a színen (éppen sms-t írtam), de Orsi szemfüles volt, így elcsíptük. Kérdeztük, hogy mizu kulcs ügyben. Mondta, hogy eredetileg egy kulcs jár a pecóhoz (??) és a másodikért tegyük össze a két kezünket. Erre vágtam egy „kit nézel hülyének?!” arcot, amire ő közölte, hogy ne kezdjem! (Hm, pedig most kezdtem volna belejönni! ;) Mondta Orsi, hogy jó, akkor vissza a vízforraló árát, meg neki kéne egy igazolás is a suliba. Ezzel Bart elviharzotta magát, ír barátnőnk megjelent, mi fellélegeztünk, megkaptuk a papírt és el. Az utcán összefutottunk Barttal, akinek édesen mosolyogva jeleztük, hogy van még miről beszélnünk. Azt ígérte, hogy majd felhív. Szerencséjére hétvége jön, de hétfőtől megint lesz egy-két körünk ott, azt gondolom. ;)
Veletek? Milyen a Sziget? Írjatok!!! Mivel az icipici lakásba nem fért be a net, kénytelenek vagyunk internet-caféba járni, ennek következtében limitált a hozzáférés… Így kéretik emailt írni! :D
