Na, akkor ismét...

Itt volt B. Szegény, pont azon a hétvégén jött, amikor mind az idő, mind jómagam karöltve szarok voltunk. :) Gyakorlatilag két napot töltött itt drága cimborám. Az első nap irdatlanul fújt a szél, a másodikon meg esett az eső. De beszéljenek helyettem a képek. Ezek alatti kommentekért kéretik őt hibáztatni!;) Teszem hozzá, hogy ma 20 fok volt egész nap és verőfényes napsütés, de asszem ezt már senkivel nem tudom elhitetni. Nekem meg a betegségemből nem igazán sikerült felállni, egyébként még mindig köhögök, meg miegymás.

Aztán a múlt hét hétfő óta már nem Ronant és a jó öreg 3. osztályt boldogítom. Hanem Marcot és a 4.-es csapatot. Ott is konkrétan egy Danny nevű gyereket. Az egyetlen bajom ezzel a helyzettel, hogy nekem itt tulajdonképpen annyi a dolgom, hogy arra bírjam ezt a gyerkőct, hogy figyeljen. Ez viszont kicsit nehezített az én helyzetemben. Részint, mert év vége közeledik. Részint, mert a gyermek lassan kamaszodik. Részint, mert én is akkor tudom meg a feladatokat, amikor ő. Ebből ugye az következik, hogy csak ennyit hall belőlem, hogy vedd fel, rakd le, tedd ide, figyelj oda, stb. Ettől ugye nem lettünk az első hét után országos cimborák. Az a durva, hogy magammal ellentétben neki adok igazat. Természetesen nehéz így, hogy egy más ember stílusát kell megszokni, alkalmazkodni. Úgyhogy sajnálom Ronant.

A hét rossz híre: Orsi holnap hazamegy. Ez ugye nem mindenkinek rossz hír. (Gondolok itt most az otthoniakra.) Azt sem mondanám, hogy a hét híre, már mióta tudom. De akkor is szar. Orsi, hiányozni fogsz!

Ennyi. Az, hogy az ember mindig jókedvű, szinte kizárt. És tényleg nem a koordinátáin múlik.