Még mindig nagyon jól érzem magam ebben a suliban. Mindenki nagyon kedves, figyelmes, türelmes velem. Még a gyerekek is! Persze azért hozom a hazai munkastílust, ha a gyerekekkel kell beszélni… ;) De mégsem terhelem magam túl a munkaidőmnek nevezett napi 6 órámban. Erre már kaptam itt több utalást, hogy ne siessek, ráérek, csak nyugodtan! Ennek megfelelően is pörgök. :)

Itt a szünetek mellett szabadidős programok is futnak nagy csapatépítő jelleggel, közösen. Lehetett jelentkezni december első hétvégéjén valami közös karácsonyozás-szerűre, Wexford környékére. Ennél a lélektani pillanatnál megkaptam az angol humor egy icipici szikráját Helentől. (Ő az egészségmániás barátnőm.) Merthogy a papíron volt leírva a lehetőség, és, hogy írdd a neved mellé, hogy igen vagy nem. Ő mondta, hogy milyen vicces lenne, ha valaki azt írná a neve mellé, hogy „igen vagy nem”. :) Ezzel elvoltam egy darabig. Mostanában ugye eléggé keveset sziporkázok, hallani meg Mesi távozása óta még csak nem is remélhetek ilyesmit. Úgyhogy be kell osztanom… 

Tegnap meg volt pub-progi, elmentünk egy kocsmába kajálni meg sörözni. (Na, jó, a 8-ból ketten söröztünk.) De azért kedves volt tőlük, hogy hívtak, meg mondták, hogy jövő szerdán is lesz ilyen, úgy készüljek. Hát, nem is tudom, hogy melyik programomat mondjam le! :)

Annyira furcsa ez. Azért otthon már olyan kellemesen megszoktam, hogy naptárból élek, mert sosem tudom, hogy kivel milyen randit beszéltem le, itt meg mindenre annyira ráérek, nem sietek. Hát, azért remélem, hogy ismét felpörög egy kicsit ez a „langyos fos” ;) amit az életemnek nevezek.

Ja, írnék egy kicsit az írek bulizási kultúrájáról, nehogy a további vendégeinket ugyanolyan óriási sokk érje, mint Mesiéket. Leginkább a lányokról beszélnék, mert ők feltűnőbbek, mint a fiúk. Van egyszer a honey-bunny csapat. Nem tudom, hogy tényleg ez a nevük-e, vagy csak Kenzó hívta így őket, de nagyon találó. Lánybúcsút ünnepelnek, és van valami dísz a fejükön. A legklasszikusabb, hogy nyuszifüles hajpánt. (A menyasszonyt onnan lehet megismerni, hogy rajta fátyol is van.) De persze van, hogy angyalkák, hogy lila vagy rózsaszín paróka van rajtuk, meg bármi. Már ettől is olyan a hangulat, mintha itt minden hétvégén farsang lenne. Az egyéb csajok, azok csak csillogóban, pikkelyes ruhákban, állatira kivágott minikben vannak. Itt, ami megdöbbentő, az az, hogy magas sarkúban pörögnek, amiben nem bírnak járni. Már mikor rajtuk van, vicces látvány, ahogy mozognak benne. Viszont, este fél 3, minden pub kiürül, megtelik az utca emberekkel és szeméttel. Hősnőink ekkor kiesnek a kocsmából, kezükbe veszik a cipőiket, és elindulnak haza. Abban a bokáig érő retekben mezítláb. (Persze váltócipőről nem gondoskodnak, hihetetlenül felkészületlenekJ) Szóval, ne lepődjetek meg, ha eljöttök ide és ezt látjátok.

A nővéremnek üzenem, hogy értékelje a melegvizet, mert nagy érték. Az új kis kérónkban csak akkor van melegvíz, amikor kb. nem is vagy ébren. A képeket nagyon szépen köszönöm a nyaralásról, nagyon jó látni a családomat. Az utolsó képnél különös büszkeség töltött el, hogy ilyen szépek vagytok! :)

Kérnék szépen mindenkit, hogy írja le, hogy mi van vele! Elsősorban a Pannónia – Prizma vonalra lennék kíváncsi, gondolom, hogy ott jó sok minden változhatott a tanév kezdéssel.

Tudom, hogy tegnap volt, így kicsit megkésve bár, de törve nem: Isten éltessen minden kedves Máriát! (A leginkább persze anyut, aki ugye Vidamari:).

Vigyázzunk magunkra!