Túl lettem életem első Hálaadásos mókáján. Az ünnep ugye az angolok meg az indiánok közötti békének való hála adására hivatott emlékezni. A gyakorlatban egy égtelen nagy evésről van szó. Nem is értem... kicsit több, mint három héttel karácsony előtt... :). Na, mindegy. Persze jött is a sok okos kérdés, hogy vajon Magyarországon van-e Hálaadás? Aztán, amikor kiderült, hogy nyilván nincs, a következő kérdés 10-ből 8-szor, a ti "keresztény ország vagytok"? De ugye ne húzzuk fel magunkat mindenen.. :).

Mi, akik nem adunk hálát az indiánoknak, hogy "befogadták" ide az európaiakat, azért nagyon örültünk a majdnem egy hetes szabadságnak. El is mentünk Spartanburgba, ami nagyon közel van az Észak-Karolinai határhoz, ráadásul Elian (emlékezzünk rá a Columbia-képekről, az egyik tico) éppen ott lakik. Tehát szerényen meglátogattuk őt hatan, három napra. :D

Leírom, ugyan, hogy mi történt, de vagy 500 kép készült ezidő alatt, igyekeztem néhány jobbacskát kiválogatni. Anya, ide kell klikkelni, hogy megnézhesd őket! :)

Az első este még csak Pablitoval jelentem meg a tett helyszínén. Erről az estéről csak egyetlen képet tettem fel, amikor elmentünk biliárdozni. :)

De a következő este megjöttek a többiek! :) Jött Katherine (az amcsi barátnőm), Leo (a pasija Kolumbiából), Diego (tico) és Angie (ő egy japán lány, aki Peruban nőtt fel és Diego felesége.) Na, és nagyjából ekkor elkezdtem nevetni. Akkor hagytam abba, amikor az utolsó nap hazaindultam. :) Ekkor már azért mozgolódtunk. Elmentünk egy ír kocsmába, Spartanburgbe. Itt megtekintettük a pohár fenekét ;), a végén meg már a helyi szökőkút habfürdőjében (ami a hó imitálása céljából volt ott) fújdogáltuk egymásra a habot, meg hangosan heherésztünk az utcán (amiért itt nagyon csúnyán néz a rendőrbácsi).

Másnap átugrottunk Észak-Karolinába, és felmentünk egy Chimney-rock nevű szikla tetejére. (Értsd: 20 percig lépcsőztünk... akadálymentesség???:). Majd onnan le, és egy vízeséshez. Ezen a helyen átmentünk ott, ahol nem lett volna szabad, és a közép- és dél-amerikai csapat életében először láthatott nagyjából egy négyzetméternyi havat! :)

Majd haza. Másnap meg a szakadó esőben vezettem le 2 és fél órát. Egyedül mentem, néha el is szorult a torkom, és őszintén reméltem, hogy ezt a kis túrát túl fogom élni. Merthogy ezek annak ellenére, hogy az esőtől és a ködtől alig lehetett látni nagyon tolják az autópályákon. A hihetetlen nagy kamionokat meg csak úgy lehet megelőzni, ha megtaláljuk a gázpedált... meg az a rengeteg baleset útközben... grrrrrr. Viszont, rá kellett jönnöm, hogy jól vezetek :P, meg, hogy az én sokat szidott agyonhasznált kis verdám igenis jó autó. Jó, jó, nem azt mondom, hogy nem tudnék jobbat elképzelni, de ahogy Sándor Peti egyszer fogalmazott "nem hagy ott". Nekem meg ennyi bőven elég. :)

10 nap múlva jön Bálint, már nagyon - nagyon várom. A nyaralás lassan terveződik, de igéretemhez híven nem fogom agyontervezni magam! ;) Ezúton is köszönöm Bucinak az aktív közreműködést. El sem hiszed, hogy mennyit segítettél! :)

Ja, az asszisztenciámról.. ez a nő, olyan, mint az időjárás. Hála Istennek újabban napos, meleg időnk van!;) Ettől persze a gyerekek vannak megzakkanva, de még mindig ez a jobbik eset.

Az idő tényleg jó. Átmeneti kabátos. Éjjel van nagyon hideg, néha olyan 0 Celsius körül is akár. :) Ami persze csak arra jó, hogy az ember leánya reggel hétkor alkalmi öltözetben (mert itt csak péntekenként ér farmerban menni dolgozni) vakarászhassa a kocsi szélvédőjét. A röhej, hogy a helyi hipermarketben (mint otthon a Cora) nem lehet ezt a műanyag vakaró cuccot kapni. Amikor megpróbáltam elmondani, hogy mire van szükségem, mondta az eladó néni, hogy látott már olyat, de itt nincs. No comment.

Csókolom