A hétvégén „hazaugrottunk” Waterfordba. A szervezésnél csak az volt a para, hogy nem tudtuk kitalálni, hogy hol szeretnénk aludni. Aztán legutolsó lakótársaink és a manóház nyert! :) A volt-lakótársak meg azt a nem kevés piát, ami még abból maradt, amit Mes hozott. Így a péntek este egy kicsit durvára sikerült. Cicával (nyilván, amikor még itt voltak), beszéltük, hogy az ember mája mennyire ki tud esni az edzésből. Hát, az enyém az kifejezetten ezen az úton jár. Úgyhogy eleve kevésbé bírom a piát, mint eddig (mert eddig aztán bírtam..:). Na, ennyit magyarázkodásul. Szóval, vissza Waterford, törköly, bor, meg echte francia sör. A helyünkre egy lengyel srác költözött, na, szegény most láthatta, hogy hogy mulatnak a magyarkák…Asszem a buli egyik csúcspontja-körül a nappali asztalán táncolva ordítottam az István a király valamelyik híresebb dalát. Az este során felvettem a diplomáciai kapcsolatot Bernddel, mert kiváncsi voltam, hogy mi a „fuck you” németül. Ennek az lett a folyománya, hogy Orsi jól összetörte szegény kis Bernd szívét. Majd alvás közben kétszer, reggel az ébredés során háromszor sikerült hánykolódni. Az éjszakai mókában csak az volt a durva, hogy a projekt abszolválásához minden alkalommal egy lépcsőt, három ajtót és egy nagy kanyart kellett legyőznöm. De azért sikerült! :D Aztán persze látogatások, és vissza a fővárosba. Azóta meg meló.

Tegnap este túlestem a második staff-pub-progin. (Ezt a kifejezést egyébként egy telefonbeszélgetés kapcsán kihallották a népek, és nagy örömöt okozott nekik.) Nagyon jól éreztem magam. Egy étteremben kajáltunk, meg boroztunk. Az összes anyu-korabeli kollegina szelíd figyelme lengett körbe. Beszélgettünk mindenféléről, és, ami meglepett, hogy mindig odafigyeltek arra, hogy tudjam követni a beszélgetés fonalát. Na, ami viszont a részemről állati kellemetlen volt, az a jó öreg öltözködés-para. Én ugye szerda este lévén abban a göncben jelentem meg, amiben egész nap dolgoztam. (Mivel mostanra már egyáltalán nem büszkélkedhet kicsiny lakásunk melegvízzel, a halálnak volt kedve lezuhanyozni.) A többiek (persze a nők) úgy kirittyentették magukat, mintha operába mentek volna utána. Gondolom, ha odaállítottak volna egy bárkit az asztal végére, hogy találja ki, hogy ki a külföldi, nem lett volna nehéz dolga. Ez az este során többször eszembe is jutott, és magamban csendesen heherésztem. Ma meg a mélyen tisztelt tanári kar úgy nézett ki, mintha egész éjjel közös verekedésen vettünk volna részt. :)

A hidegvíz témáról még egy-két szót. Alapvetően nincs nagyon hideg (15-17 °C), de ahhoz eléggé, hogy az ember csapvízben zuhizzon. Tegnapi sikertelen próbálkozásunk után ma találkoztunk valakivel az ügynökségből, aki megígérte, hogy hamarosan (holnap??) lesz. Ezt ma elmeséltem a suliban. Az egyik lány kérdezte, hogy miért nem hívom fel őket. Mondtam, hogy nem igazán tudok telefonon angolul beszélni, valójában parázok is tőle. Erre ő felajánlotta, hogy ha ma nem sikerül beszélnünk senkivel, akkor holnap felhívja nekem. Ő már néhány hónapja itt él (ugye ő itt született), csak meg tudja oldani! :) Summa summarum nagyon jól érzem magam, ha melegvíz lenne, akkor mégjobb lenne.