Arról már beszámoltam, hogy milyen volt az előző. Na, ez az új, aki a másik helyére jött (mert nyugdíjas lett) egy angyal. Végre nem úgy megyek be minden reggel az osztályba, hogy attól kell rettegnem, hogy hol tesznek nekem keresztbe, melyik kérésemnek fogom az ellenkezőjét tapasztalni, melyik gyerekem éppen nem lesz felügyelet alatt meg ilyenek. De akkor kezdjük ezt az új nőt az elejéről. Ugye a régi néni jan. 30.-tól ment nyugdíjba. Kiváncsian vártam, hogy mi lesz velem, tekintve, hogy törvény adta jogom :), hogy legyen aidem. :) A régi néni az utolsó két napját volt szives nem bent tölteni az iskolában. A csütörtökiről tudtam, meg is kértem szerda délután, hogy biztosan legyen már bent pénteken, mert akkor egy méltó búcsúztatást kéne csapni. A könyvtáros nénivel kinyomtattunk neki egy képet, amin ő van meg a gyerekek, mindenféle nyálas szöveget írtunk rá. A hátulját a gyerekek aláírták, vettem még egy virágot neki, meg sütit, meg üccsit. (Talán erről írtam is.) Na, a lényeg, hogy nem jött. Nem akarom elmondani, hogy milyen rosszul esett...cserébe viszont jött egy helyettese, aki olyan növény típus. Végtelen jó érzékkel odament a legjobb gyerekemhez "segíteni" neki, míg a többieket vakarásztam le a plafonról.... Ezen a napon, valami dolgom akadt az irodában (ez gyakran előfordul egyébként). Jön az igazgató, hogy beszélni akar velem. Még egy nő jött, meg a helyettes. (Mivel az egyik gyerekem a kajáldában látványosan csapkodta magát a falhoz, azt hittem, hogy akkor itt megköszöni az eddigi munkámat és bemutat az utódomnak.:)
Kiderült, hogy ez a nő nem az én utódom volt, hanem a "barátnőmé". Nos, az új barátnőm egy 50 éves, alacsony nagyon mosolygós, nagyon kedves, nagyon könnyed nő. Persze péntken krízist ültem Julival (Mes, Annamari - emlékkrízist:) és átbeszéltük, hogy akkor milyen hibákat nem követek el mégegyszer. Ugye az első számú, hogy NEM vagyunk bűbájosak az elején, hanem keménykedünk, és majd szép lassan úgyis meglátjuk.
Hétfőn ő hamarabb ment dolgozni (mert így kellett neki). A suliba menet jutott eszembe, hogy elfelejtettem mondani, hogy mit csináljanak ilyenkor a gyerekek. Arra érek be, hogy mindenféle Valentin-napi dolgokat csinálnak, teljes csendben, nagy érdeklődéssel. Mondanám, hogy azóta minden reggel erre megyek be. Az egyik gyerekem, M azóta eléggé bevadult, de ez a nő olyan kedvesen, olyan bájosan és természetesen kezeli, hogy minden tiszteletem az övé. Akkora biztonságérzetet ad Mary, hogy amikor M csapkod, üvöltözik és rohangál, én megtehetem, hogy emailt írok közben a terapeutájának, hogy jöjjön. Most úgy érzem, hogy nem is dolgozni megyek, hanem jó hangulatban eltölteni egy napot ezekkel a gyerkőcökkel meg az új barátnőmmel.
Ja, még akartam már mióta írni a válságról. Sokan kérdeztétek, hogy itt én mit látok belőle. Egyik oldalról azt látom, hogy azzal ijesztgetik az embereket, hogy ki lesznek rúgva. Sokakat küldtek korai nyugdíjba, meg megszűntek a négy napos munkahetek, mindenkinek van legalább egy ismerőse, akinek megszűnt a munkája. (Nekem azért nincs, mert nem ismerek amcsikat..:). Ugyanakkor a benzin olcsó, a kaja sem drágább, tehát az élet nem drágult a mindennapokban.
A hétvégén meg síelni megyek. Majd utána bővebben erről. :)
