Rám tört a karácsonyi hangulat. Sajnos nem abban a formájában, ahogy ennek lennie kéne. Kétségbeesetten gyötröm az agyam azon, hogy vajon minek örülnétek otthon, amit itt meg tudok venni, és még esetleg használni is tudjátok. Mivel már több mint 7 hónapja (ezt még leírni is durva) nem voltam Magyarországon, nem vagyok könnyű helyzetben. Így ma arra az átmeneti megoldásra jutottam, hogy sétálgatok, nézlődök, ha valamiről valamelyikőtök eszembe jut  (vagy szóban igényelte:), akkor megkapjátok. Egyébként meg az lesz az ajándékotok (és nekem a leginkább), hogy találkozunk! :)

Úgyhogy, ha valaki tudja, hogy mit szeretne kapni tőlem, akkor szóljon, aztán majd csak kezdek az információval valamit.

Szegény Orsi tök beteg. A mi kis (? hogy lenne már kicsi, kosaras... na mindegy) szlovák lakótársunk hozta haza a vírust. Közöltem vele, hogy ha megfertőz, kinyírom! :) Nem is én lettem beteg. ;) Úgyhogy szegény Orsinknak ma minden valós és fiktív gyógyászati tudományt bedobtunk, hogy jobban legyen. A "kúra" végén már ő is megjegyezte, hogy ennyit még nem tett egy nap alatt az egészségéért, mint ma. Orsi, ezúton is jobbulást!

A múlt héten csütörtökön már-már kezdtem elkeseredni, hogy az iskolában szürkülnek a hétköznapok. Pénteken, az első sokkot Ronan okozta. Alapvetően csütörtökönként bulizik, ami meg is látszik rajta péntekenként. Most is kevés alvással (egyébként a napi ÁTLAG alvása 11 óra!) érkezett. Volt valami cucc, a gyerekeknek aprót kellett gyűjtenie, mintegy adomány-képpen a sulinak. Ezt minden hónap utolsó péntekjén, így ezen is begyűjtik. Minden péntek úgy kezdődik, hogy a gyerekek behoznak játékokat, és egy óra játszás. Na, ekkor jött Katie (akivel egyébként Belfastban voltunk, de ez nem tartozik ide:) az adományért. Ronan (aki egyáltalán nem veszi komolyan az iskola eme akcióját) mondta a gyerekeknek (természetesen angolul), hogy aki behozta, az adja oda. Aki meg nem (ekkor szegénykém a vérben úszó szemeivel rám nézve magyarul kibökte:) bazd meg. :) Hát, így élünk mi. :)