Nem tudom, hogy azok, akik távol élnek az otthonuktól hogy is élik meg a honvágy-kérdést. Rám rohamokban tör. Épp roham van. Persze, jó itt, meg minden, de azért nagyon sok minden apróság nagyon hiányzik otthonról. Főleg így, május végén, nyár elején.

Nem gondolom, hogy leválási nehézség lenne. Valószínűleg teljesen normális, hogy egy év után az embernek elkezdenek olyan dolgok is hiányozni, amik régen fel sem tűntek. Ha most hazalátogatnék, úgysem élném át ezeket, mert ezekhez otthon kell élni.

Hiányzik, hogy Zsuzsa kócosan, szemüvegben, a lépcsőn ülve megkérdezi, hogy nem megyek-e el vele a Szecsóba. Hogy Mesivel megbeszéljük, hogy akkor mikor menjünk Kenesére "zsezsegni". Hogy felhívjam Nórát, a jó öreg "Az a para, ..." kezdetű mondataimmal. Hogy beközöljem apámmal, hogy "apu, kéne a kocsi", meg persze a "jaj, anya!". Hogy a Pannóniában egy csendes dühroham után annyi legyen a reakció, hogy "Itt van egy kis olivabogyó, egyél!". Hogy Annával a Suszterinasba elmenjünk sörözni, ugyanakkor ő mindig baracklevet iszik, én meg körtelevet. Úristen! De régen is ittam már körtelevet! :) Hogy a Kaffanaba menjünk, és átöleljük Nenad máját. :) Hogy egy átbulizott éjszaka után a Fanniban kössünk ki még egy hambira. Hogy Krisztiánt felhívjam és megkérdezzem, hogy milyen filmet szeretnék nézni. Hogy azért nyafogjak Bálintnak, mert el akarok utazni. Hogy Lócival beszélgessünk "csak egy kicsit". Hogy azon gondolkozzak, hogy elmenjek-e Sajnosbatár koncertre. Hogy Sándor Peti felhívjon, hogy van-e nálunk kávé. Hogy Annamari szóljon, mikor lesz a koncertje. Hogy Zsófi pont akkor hívjon, amikor Barátok közt van.

Persze a kevésbé személyes dolgok is hiányoznak. Hogy verekedni kell, ha az ember fel akar szállni a BKV-ra. Hogy a buszt nem kell leinteni, hiszen a megállóban állok. Hogy fél Budapestet lezárták és elterelik, én meg azt sem tudom, hogy merre kell menni. Még az is hiányzik, hogy össze legyek zavarodva, hogy melyik irányba kell körbenézni. Hogy a zebránál (mert otthon az is van!:) megvárjam a zöldet. Hogy Szentendrén a Szakrendelő előtti utca kéthavonta a másik irányba egyirányú. Hogy otthon a kocsmában ha kell valami, akkor csak odakiáltok a pulthoz valakinek, akit ismerek. Vagy akár csak egy hangos nevetés. (Tudom, hogy ti ezt nem viselitek valami jól.;) Még a parák is hiányoznak. A jaj, mindjárt jönnek a lovasok és mi meg itt ülünk a dugóban. A holnapra meg kell írni a fejlesztési terveket a gyerekeknek és még el sem kezdtem. Hogy a végtelenségbe nyúló értekezletek bennem csak az adott napon tudatosulnak.

Ami a legjobban hiányzik, azok a szójátékok. Itt teljes mértékben leszoktam ezekről. Sokszor még csak eszembe sem jutnak. Illetve nem is csak a szójátékok, hanem a magyar nyelvvel való mókázás. Amióta kint vagyok, egyszer volt olyan élményem, hogy szójátszottunk Breier Úrral. Az lett a vége, hogy reggel a szlovák lakótársam dühös volt, mert a nevetésem miatt nem tudott aludni.

Nyilván most nem listát kívántam készíteni rólatok, vagy a közös dolgokról, csak ezek voltak most bennem. Tényleg hiányoztok.