Na, ez volt az utolsó hétvége, amikor gyakorlatilag még csak nyaralunk itt az Államokban. Amióta visszajöttünk Columbiából, voltunk egy-egy kisebb-nagyobb gyűléskén mindenféle iskolai dolgok miatt. Hétfőn már lesz is egy nagyobbacska (8-4), majd kedden iskolánként feloszolva alakulunk, aztán bejárás a héten, majd jövő hét hétfőtől már a gyerekek is lesznek.

Ezen a hétvégén pedig ugye lementünk Mc Cormickba. Az volt a dolog apropója, hogy Juli (ugye a lakótársunk) férje meglátogatta Julit, mi meg felajánlottuk, hogy lelépünk. Így kerültünk Pablohoz és Samsonhoz (most megnéztem, ez a neve:). Na, hát itt sikerült az első este egy kicsit leinni engem..:$. Össze is bandáztunk a csapos nénivel, aki egyébként abban a suliban a tesitanár, ahol a srácok fognak dolgozni. Másnap (de mennyire másnap;) hivatalosak is lettünk egy házibuli-szerűbe. Nos, itt volt egy igazi kultúrsokk. A ház egy tó partján volt, amikor odaértünk lobogott a tábortűz, ment az Aerosmith, stég, miegymás. Az emberek viszont bent ültek a légkondis házban és chipset eszegettek. Tehát a tűznek semmi szerepe nem volt. Nem punnyadtunk a stégen a tó partján... illetve a többiek nem, mert mi hármanigen! :)

A buli résztvevői korban messze megelőztek minket (kb. anyuék korabeliek voltak), de nagyon bájosak. Az egyik arc, akivel dumáltam, jókat röhögött azon, hogy mennyire nincsenek Európában távolságok.... wazze, itt meg évek nincsenek! :)

Még van itt egy pár számomra furcsa szokás. A biztosítást pl. úgy kell befizetni, hogy írsz egy csekket, berakod egy borítékba és postán feladod. Ilyen formában jutottam a rendszámomhoz is. (Itt nem a kocsinak, hanem az embernek van rendszáma.) Szóval döbbenet, hogy ennyire megbíznak az emberek a postában. Na, mindegy.

Ja, és képzeljétek, a jövő hét szombatra ez a tesitanár meg a pasija meghívtak minket hajókázni az egyik helyi tóra. Persze egyből igent mondtunk... majd meglátjuk. ;)

Tschüß