Laza lelki tartással

Megvan a jogsim! :) Van annak egy varázsa, hogy 10 éves jogsival és saját autóval menjen az ember jogsit szerezni. Itt már tökre más dolgokra kellett odafigyelnem a vizsga közben. Például, hogy két kézzel fogjuk a kormányt, hogy azon a narancssárgán már nem csúszunk át, hogy tartsuk be a sebesség korlátozást. Na, de minden simán ment, harmadik próbálkozásra még a párhuzamos parkolást is sikerült abszolválni. Drága Bálint, annyit gondoltam Rád azokban a percekben. Ugye mindig te álltál be helyettem az ilyen necces pillanatokban....

Aztán, életem első, általam levezetett IEP-meetingjén is túl vagyok. Ugye ez az, amikor megbeszélem a szülővel és minden egyéb szakemberrel, hogy mit is fogok művelni a gyerekkel a következő tanév alatt. Nos, erre a meetingre 9 embert hívtam meg. Nem azért, mert szeretek angolul beszélni sok ember előtt, hanem mert ennyien dolgoznak ezzel a kölyökkel. Nos, a találkozón négyen jelentünk meg. :) Szerencsémre a gyerek nagyapja (ő a gyámja) írásban kérte tőlem, hogy rövid legyen! :) Az volt. Nagyjából 10 perc alatt eldaráltam neki a mondandómat, majd máris dugdostam a papírkáimat az orra alá, hogy hol is kell neki aláírni és egyetérteni! :) Az igazgatóhelyettes néni odajött hozzám a végén, és azt mondta, hogy jó volt, gyors és fájdalommentes. :)

Jaj, már mióta meg akarok erről emlékezni, de mindig elfelejtem, amikor épp blogírósdit játszom. Rövid előzmény, aki nem ismeri eléggé a családomat. Volt nekem egy dédim, aki 98 évesen halta meg magát. Iszonyatosan szerettük mind. Na, ő nem tudom, hogy meddig, de volt itt kint az USÁ-ban. Amikor hazajött, mindig azt mondogatta, hogy Oh, boy! :) Nos, apukám, anyukám, és drága családom! Ezek tényleg mondogatják ezt. Eddig még csak fekáktól hallottam, de ez semmit nem jelent. Ami meglepő, hogy Dédikénk adekvátan is használta. Akkor mondják, amikor mi azt mondanánk, hogy "Jhaj, Istenem", vagy valami ilyesmi. Persze, amikor először mondta az asszisztenciám, majdnem felkiabáltam, hogy jó ég, ezt még az én Dédim is mondogatta! :) De visszafogtam magam ennyire.

A másik duma, ami nagyon tetszik, hogy ahelyett, hogy Have a good day !(ugye legyen jó napod) helyett csak ennyit mondanak, hogy Have a good one! (legyen egy jó). Na, jó, de mi?? :D

Aztán... a múlt hét végén ismét itt volt ticco friend, aki elkövette azt az ősi hibát, hogy felajánlja, hogy kivasalja a hajam. Laza másfél órát vett igénybe a művelet. Itt láthatjátok a folyamatot és az eredményt. Mondtam neki, hogy ezek után akár befestheti, meg levághatja, ha akarja... :) Meglátjuk ;)

Most szombaton meg lesz egy FACES party, amire nem megyek. Nincs kedvem. Inkább, ha jó idő lesz fogom magam, és elmegyek lózni. Már igencsak rám fér...

Have a good one

Hát, ha már minden fórumról az életjelet és az információt igénylitek, akkor itt van, tessék! :) Ez a hetem extra-elfoglalt lett. Azt hiszem, hogy már az előző is az volt, de annyira régen volt már, hogy el is felejtettem. Semmi olyat nem csinálok, ami izgalmas lenne, csak minden sokáig tart. Minthogy helyi jogsit kell csináltatni, ennek az utánajárása nem kis energia volt. Holnap meglátjuk, hogy milyen eredménnyel. :) Meg mindenféle sulis dolgot kell intézni, értekezni, gyűlni, eszmét cserélni, megbeszélni, azokat leírni. Szóval végtelenül izgi, de legalább fárasztó! :) Hogy is volt? Csendes de legalább jóképű? :D

Egy csipetnyi jó is azért: voltam a hétvégén Orangeburgben. Ez egy tán Aikennél is kisebb város, ha lehet, akkor még kevesebb látnivalóval! :) Viszont legalább közel van Columbiához, ami ugye a főváros. :) Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor minek mentem oda?? :) Hát, mert van ott két ismerős! :) Konkrétan Leo és Katherine, akiket az előző képsorozatban már bemutattam. De ide is linkelek képeket, ha nem lenne tiszta.  Most azért ilyen sokat, mert elküldtem a többieknek is, és most nincs kedvem kiválogatni az érdekeseket! :P Természetesen Pablo volt a kis útitársam (és a kirándulás szervezője). Tehát, az egész hétvégét alapvetően négyecskén töltöttük, meg aztán néha-néha csatlakozott hozzánk valaki. A valakik szigorúan spanyol anyanyelvűek voltak, így többször előfordult, hogy hosszas beszélgetésekből egy árva szót sem értettem, a témát is csak betippeltem. Mivel Kath is tud spanyolul, gyakorlatilag csak miattam beszéltünk angolul, amikor legalábbis úgy tettük. Ki is találtam, hogy mi lesz a következő nyelv, amit el kéne sajátítani! :) Na, szóval voltunk egy kolumbiai családnál, egyből megdobtak igazi kolumbiai kávéval.... hát, határozottan van különbség.... aztán elmentünk moziba, meg vacsizni. Másnap pedig parkban séta, aztán haza szépen. Nagyon jó volt.

A legjobb hír: Bálint megkapta a vízumot, úgyhogy jön!!! :) Vadnyaralást "terveztem", az a lényege, hogy meleg helyre menjünk (mégiscsak karácsonykor jön), így kinéztem Floridát. Kötök az ő nevére is biztosítást a kocsimra, aztán elindulunk irányba, és majd csak megállunk, ahol jól esik! ;)

Ennyi news elég? :P

Ölellek titeket!!

Na, szóval, hát ismét megjártuk Columbiát. Részt vettünk egy végtelenül izgalmas előadáson, csupa-csupa újdonságot hallottunk... :P. Végre meghallgathattam 50-szerre is, hogy hogyan érdemes kommunikálni általában a gyerekekkel. Wazze, nekem a négy gyerekemből három autista.... na, mindegy. Legalább találkoztam a mindenkivel, és ami a legfontosabb, visszakaptam az én drága kis fényképezőmet!! :)

Az előadás után beültünk néhányan (2 román, 2 kolumbiai, egy amcsi lány, 4 ticco meg Évivel mi magyarok egy ír kocsmába! :) Amint beléptünk, megcsapott az Írországban annyira jellemző, számomra kedves igazi ír kocsma szaga. Ez a fabútorok és a kiömlött, és odaszáradt sörök szagának egy keveréke. Persze a falon Guinness-es reklámok, meg a kivetítőn rugby meccs. Hirtelen el is fogott a honvágy Írországba. Nyilván Guinness-t ittam, szivem szerint a jó öreg blackcurrant-tel, de itt nem volt, úgyhogy valami más dzsúzt:) kértem bele. A többiek persze furcsán néztek, ez majd egy kicsit később lesz érdekes. :) Majd szálláskeresés. Ugye az eddig jól megszokott négy csillaggal fémjelzett Whiteny-t meg sem próbálhattuk, nincs nekünk annyi pénzünk! :) Így elmentünk egy eléggé kommersz kis Comfort Inn-be... számunkra annyira nem volt komfortos, mert öten aludtunk egy két duplaágyas szobában. Lefekvéskor a jó kis kenesei nyaralások villantak be, amikor a farkastörvények alapján kerülsz jó helyre egy ágyban... jó ég, hát ez sem tegnap volt. ;)

Szálláskeresést követően egy Salsa-buliban kötöttünk ki. Néhány kis vbk-t ittam, na, ekkor az egyik kolumbiai srác megkérdezte tőlem, hogy iszom-e időnként rendes italokat is. :) Kinek mi a rendes ital. Vodka-traubit még csak eszembe se jutna itt kérni... :)

Aztán haza, azaz a szállásra. A népek elmentek kajálni (éjjel háromkor), én meg csendben, de tutira bedepiztem, és rám tört az a jó öreg gyötrő honvágy, amit legutoljára májusban éltem meg. Sajnos még mindig tart. Ez a minek vagyok én itt... meg ilyenek... Na, gondoltam, hogy ha már Pablonak napi szinten nyalogatom a sebeit honvágy-ügyben, majd ő biztosan meghallgat. Persze, hogy never trust in ticcos, de Pablo ugye barát, majd ő mégiscsak. Hát, nem. Elővettem a kajáldából, leültettem egy padra, majd mikor már úgy igazán belesüllyedtem a "de szar itt" rohamba, elkezdett röhögni, közölte, hogy be vagyok rugva, inkább menjünk aludni. Na, ugye ha nem a kívánt reakciót kapom ilyenkor, könnyen felmérgesedek. Most is ez történt. :$ Elkezdtem kiabálni vele, hogy azok után, hogy én minden nap meghallgatom az összes kis szaros problémáját, ő ne küldjön engem aludni, hanem tegye le a seggét és hallgasson végig... Erre mondta, hogy dehát én olyan erős vagyok, nekem nem lehet honvágyam, mert az már tényleg nagyon durva. Ekkor már köpni-nyelni nem tudtam és első dühömben lefeküdtem aludni. Jól megadtam neki! :)

Hát, ennyi, inkább a fotók beszéljenek helyettem, azért ilyen sok, mert most felrakom a múltkori Columbia-képeket is.

Csók

Tényleg a buli Sumterben!! :) Hát, nem életem bulija volt...  megittam egy páleszt (na, eztért viszont hála) meg vagy két liter kólát. De a buli még ettől sem lett jobb. Tényleg csak az egyik ticco jött el, tényleg csak egy órára. Majd miután lelépett, beszélgettem még két románnal, majd fél 3kor, amikor még mindenki ott volt, szóltam a házigazdinak, hogy akkor én most lepihennék!(A buli állítólag reggel 6ig tartott.:) Szerencsére van olyan "alvókám", hogy én bármilyen hangzavarban képes vagyok elaludni, ha akarok! (Ti is emlékezhettek egy-egy buli közbeni bealvásomra!:)

Aztán, a múlt héten a melóban semmi izgi. Illetve egy izgi történt, mégiscsak. A FACES-től jött Henry! :) (Na, jó, a FACES a szervezet, aminek a segítségével itt vagyok. Henry meg az az arc, aki arra hivatott, hogy a gyógypedagógusokat rárontás-szerűen végigjárja, beüljön hozzájuk és megtekintse a tevékenységüket, valamint értékelje a látottakat.) Sejtettem, hogy melyik napon jön, mert szerencsére előző nap Évinél volt, aki mondta, hogy volt nála... :) Hála Istennek, hogy délelőtt jött. Délutánra ugyanis a kölykeim használhatatlanok, az asszisztenciám meg lelép. Úgyhogy egy akkora király órát látott, hogy hihetetlen. A végén mondta is, hogy nem gondolta volna, hogy ennyi idő alatt ilyen jól összeszokom az aidemmel. (De milyen áron!:)

Aid téma: a héten volt a szülinapja. Megdobtam egy gyertyával meg egy szülinapi lappal. Azóta madarat lehet vele fogatni. :) Teljesen oda volt tőle, hogy én hogy jegyeztem meg, meg ilyenek.... akkor most elmondanám, hogy ő pont olyan, mint én, ebből a szempontból. Kb. 3 héttel előtte már elkezdte mindennap mondogatni, hogy mikorra várjam az ünnepet!:)

Na, ezen a hétvégén meg gyakorlatilag végig ettem. Most magam előtt látom a sok kikerekedett szemet, hogy jaj, akkor most vajon hogy nézhetek ki.. :) Leszarom! ;) Finom volt. Mind!! :) Pénteken magyaros húslevest ettem Évi-módra. Ha nem Kadlott Attilának adtam volna még anno Waterfordban egy gulyásért a gondolatbeli arany-fakanál díjat, akkor Évi kapta volna meg ezért. :) Szombati ebéd egy mexikói étteremben. Pablito ismét itt pörgött végig, úgyhogy az étteremben jó hasznát vettük, amikor is kiderült, hogy neki van fogalma ezekről a kajákról. Ráadásul még spanyolul is tud. Ma ebédre kaptam rizses húst, de nem azt a bácskai-félét, hanem jó kis costa ricai típusút. Nyam, nyam. Vacsorára pedig a templomi kontakt nőci (Reneé) meghívott minket egy japán vacsira. Hmmmmmm

Szóval, Afrikát nem számítva gondolatban az összes kontinensről ettem valami finomat! :) A kókuszos fagyit nem számíthatjuk afrikainak? ;)

A következő hétvégére Columbiába kell menni megint, mert lesz valami FACES program. Aztán meg akarjuk nézni ott azt az állat kertet! :)

Jó étvágyat! ;)

Apukámnak meg ezúton is üzenem, hogy Isten éltesse nagyon sokáig, annak örömére, hogy ismét egy évvel bölcsebb lett! Gyorsan, még egy füst alatt a közelgő házassági évfordulótokról is megemlékeznék! Megtettem! ;)

Hajajaj... mennyi minden is történt azóta, hogy nem írtam.... A múlt hétvégénél hagytuk abba. Semmi izgi nem történt, átugrottunk Augustába. Hát, voltam én már ennél sokkal szebb városban is... Ráadásul hajókázni akartunk menni a Savannah folyóra, csak persze elmosta az eső. Úgyhogy másfél óra múlva haza, majd az én drága családommal csacsogtam vagy három órát! :) Mennyire király volt!! Sajnos emiatt az időeltolódás miatt (ugye 6 órával előrébb vagytok ti, míg drága nővérkém további 2-vel) eléggé nehéz tartani a kontaktot a nem annyira bagoly-tipusú emberekkel. Igen, anya, te nem vagy az! :) A magyar vizilabdás srácoknak ezúton is mély főhajtás! Sajnos a meccset nem láttam, mert nagyon későn kezdődött és nagyon korán lett vége. Azt tudom, hogy itt 5 óra volt reggel, amikor Zsuzsa hívott, de sajnos a nappaliban volt a telóm, így nem hallottam. (Pablo igen, nem is tudott utána aludni. :) Dehát ennyit bevállalhat egy magyar győzelemért! :)

Jaj, az aidemről (az asszisztenciám) akartam már az előzőben is írni, csak elfelejtettem. Szóval ugye az első nap megkajált. Az első héten, asszem kedden viszont már annyira tele volt a "begyem" azzal, hogy mit meg nem enged magának, hogy diszkréten félrehívtam, és elmondtam neki, hogy szeretném, ha ő is legalább annyira tisztelne, mint én őt. Na, itt vita egy darabig... majd pénteken ugyanez kicsiben. Tegnap (azaz e hét szerdán ismét- na jó, itt már csak felhúztam a szemöldököm, hogy ezt hogy gondoljuk, és ki is javította magát :). De mégis biztos vagyok benne, hogy szeret, néha ugyanis ilyesfajta érzelmet vélek felfedezni az arcán. Alapvetően pedig rühellem az ilyet. Könyörgöm, 23 év tapasztalatával inkább örülök, hogy ott van mellettem, mintsem állandóan azzal jöjjek, hogy nekem mim van, ami neki nincs.... De ezt kaptam itt feladatnak. Persze a privát beszélgetésekben anyáskodik felettem, de azt is úgy, hogy tök jó tanácsokkal lát el.

Más: egy jó tanács azoknak, akik még nem tapasztalták meg a saját bőrükön: ha új országban vagy, és egy másik, szintén idegen embertől hallasz valami infot, ne vedd készpénznek. Velem ugyanis ez történt. Már vagy egy hónapja azon gondolkodom, hogy mitől nem terem itt meg semmi (ezt hallottam), hiszen esik eleget (szerintem néha sokat is:), süt a nap, nincs fagy télen, stb. Már annyira izgatott ez a kérdés, hogy gondoltam, hogy megkeresem Frigyest, akit szaktekintélynek tartok az ilyen témában, és rákérdezek. Ma a suliban viszont összefutottam a helyi földrajz tanárnénivel. Hát, gondoltam, ha ő nem, akkor senki nem fogja tudni. Rá is kérdeztem, hogy miért nem terem itt semmi, csak a fű meg ezek az ocsmány nagy csótányok? :D Noshát, terem. Nem is kevés. Mondhatni sok. Csak kb. fél órányi autóútra. Itt meg homokos a talaj, ami jó a lovak lábának, és rossz a nemtudoménmilyen fajta szúnyognak, ami valamilyen betegséget hordoz. Azt a tekintetet viszont senkinek nem ajánlanám, amit a nőtől kaptam. Alig tudtam eszkuzálni magam. :)

Ja, és holnap lesz az a bizonyos IEP-meeting. Ez olyan, mint nálunk volt az egyéni fejlesztési terv, csak itt egy évre íródik, és lényegesen komolyabban van véve. A helyi kerültei pedagógiai intézetből jövő nőnek felajánlottam, hogy az elsőt (de csak az elsőt:) megtarthatja helyettem. :) Elfogadta! :) Halleluja!!! :D

Erre a hétvégére pedig egy Sumter nevű városba vagyunk hivatalosak, egy román csajszi szülinapi zsúrjára. A ticcok nem jönnek. Illetve az egyik elugrik, de csak egy órára. Nem is nagyon van kedvem menni... mindegy... ezekből szoktak a legnagyobb bulik kerekedni! :)

Ja, és szept. 1.-e ünnepnap, tehát nem dolgozunk! :) Remélem, hogy itthon leszek, és akkor egész nap itt a laptop előtt kattoghatok, és beszélhetek sokatokkal!

Minden jót!

Na, vége az első hétnek. A fejlemények: megtudtam, hogy a négy gyerekemből nem kettő, hanem három autistám van! :) Igen, ennyire vagyok jó szakember, meg az autik is ennyire egyértelműen felismerhetők! :P A gyerekek édesek, a maguk módján. Csak iszonyatosan lefáraszt, hogy reggel 8 és délután fél 3 között nem egyszerű gyerekkel, és egy még kevésbé egyszerű asszisztenssel vagyok összezárva egy percnyi szünet nélkül. (A továbbiakban az asszisztenst aidnek fogom hívni, mert itt úgy kell.) Pisilni is csak úgy megyek el, hogy beszólok a foglalközás közben (amit ugye én tartok:), hogy bizony, én most elhúzok wc-re, ha törik, ha szakad! :)

A gym-parás gyerekem viszont egész jól halad. Már van, hogy akár két méterrel is arrébb ment tőlem akár 5 percre is. Nem zavar annyira, mint jogos lenne, hogy egy kis majom fog, átkarol, rámül, átesik rajtam. Az egyetlen bajom, hogy a T. Szülő cseszik levágni a kölyök körmeit, ezért úgy nézek ki, mintha egy gyerek-macskával játszottam volna... Rá is paráztam, hogy valami fertőzést fogok tőle elkapni, úgyhogy szóltam a suli nővérkéjének, hogy egy Hepatitis oltással megdobhatna! :) Mondta, hogy majd rákérdez.

A héten volt dührohamom, szeretetrohamom, meg mindenféle rohamom a suliban, akárcsak a Pannoniában. Természetesen nem olyan intenzíven, mint otthon, de azért itt is vannak szerethető emberek. Az a nehéz ebben a tanításban, hogy olyan alapvető dolgokat kell megtanítani, hogy általában ez eszünkbe sem jut. Tehát annyira könnyű, hogy ettől már nehéz! :) Ja, az angolt sokkal jobban értem, mint Írországban, bár, saját bevallásuk szerint kemény az akcentusuk. A fenét! :) Az egyetlen, hogy s-t használnak sz helyett (meg ugye a csontbetegség:). Semmi olyan, mint a keltáknál, hogy a helyett u meg ilyesmik. :)

Na, most meg kitörni készül a hétvége. Épp szakad az eső, mert Floridában volt valami hurrikán, és az ottani eső jött ide is. Ezért takarítással telik az idő, aztán majd elkotródok vásárolni, mert Pablo jelezte, hogy annyira jól érezte magát itt a múlt hétvégén, hogy ismét jön. Nem baj, nekem dolgoznom kell, mert jövő hét péntek délelőtt egy meetinget fogok tartani.... persze már most rettegek tőle. Lehet, hogy megkérem a mentoromat, hogy tartsa meg már legalább az elsőt helyettem! :) Egyébként is eszméletlen idegtépő, hogy nem jutok be abba a rendszerbe a gépen, ahonnan ki kéne szednem a cuccot, meg megvan a gyerek összes papírja. Semmi baj, egy hét után most a hétvégén azért rittyentek egy pedagógiai véleményt... (tisztára gyerekotthon feeling, amikor úgy írtam meg a gyerekekről a szakvéleményemet, hogy beültettem magam mellé a gyereket, és rákérdeztem... imádták, főleg, hogy az első kérdésem mindig az volt, hogy szomatikusan mennyire tartod fejlettnek magad.:)

Nórus, tudom hogy ma van a 15. :) születésnapod, de sajnos nem jöttem még rá, hogy hogy kell a telefonommal roamingolni, úgyhogy innen, így: Isten éltessen sokáig!

Nagyon drukkolok a vizilabdás srácoknak.... pont az USÁval? :D Kár, hogy itt hajnali 3.40-kor kezdődik a meccs... azért megpróbálom megcselekedni, amit megkövetel a Haza! :)

Viel Spaß! :)

Mielőtt elfelejteném, ezt a fórumot szülinapokra való megemlékezésre is felhasználnám. Drága nagyanyámnak kívánok még legalább fele ennyit, és Nórusomnak is, neki azért legalább még kétszer ennyit! :) Nagyanyámmal már vasárnap beszéltem, Nórus, azt nem igérem, hogy téged fel tudlak hívni a szülinapodon, az időeltolódás miatt... Meglátjuk..

Na, hát elkezdődött. Ma annyira fáradt voltam, hogy fél 6ra értem haza, vacsi, és szunya két órán keresztül. Most ébredtem meg a délutáni alvásból, de lehet, hogy ezt megírom, elmegyek fürödni és ott folytatom, ahol abbahagytam! :P

A múlt héten volt a bejárási hét. Egész héten bejárogattunk mindannyian osztálytermet csinosítani, találkozni a kollektívával, miegymás. Ezen a fórumon rengeteg nagyon kedves emberrel ismerkedtem meg. Az egyetlen ember, aki nem volt kedves, nos, hát, őőőőő, hát az asszisztensem. Nem akarok senkit untatni a részletekkel, maradjunk annyiban, hogy szerintem féltékeny a koromra, a származásomra, a papírjaimra, a fizetésemre.. mert ugye neki ezek mind hátrányban vannak az enyémmel szemben. (Azt most gyorsan elfelejtetném mindenkivel, hogy ebben az államban egyáltalán megszűnt volna a rasszizmus. Mc Cormickban pl. két kocsma van, a fehéreknek és a feketéknek külön... elgondolkodtató...)

Na, szóval a néni, az első találkozásunkkor (mert igen, megtehette, mert nem voltam ilyenre egyáltalán felkészülve, igen, az én hibámból) gyakorlatilag megevett reggelire. Nos, őszintén bevallom, hogy ezt ma is folytatta, de finomabban, némi ellenállással voltam is felé! :) Azért remélem, hogy ez meg fog változni. Egyébként a kollegák tényleg nagyon kedvesek. Itt van pl. mindjárt a mentorom. Szerintem ez a nő hiperaktív! :) Ami jó nekem, mert sosem fáradt, mindig van rám két perce (több nem is kell:), és kellemesen képben van a részletekkel a gyerekeim kapcsán. A kedvencem mégiscsak egy néni, aki elvileg a coachom (edzőm?). Ez egy nyugdíj-korú néni, akinek nem igazán tudom, hogy dolga-e, vagy csak felebaráti szeretetből, de nagyon nagy hangsúlyt fektet arra, hogy jól érezzem magam itt, az USÁban. Az első beszélgetésünkkor meséltem neki a lovakról, azóta kaptam tőle egy rakat újságcikket (bájos, nem?:), meg vasárnap elhívott templomba (itt ez a szociális élet központja... mint Írországban a pub), hogy ott bemutasson valakinek, akinek van lova, de nincs ideje! (Sajnos a lovas arc nem jött el, mert volt valami baj a kutyájával.)

A hétvégén aztán voltunk egy évnyitó-party-szerű pofaviziten. Jó volt, rengeteget ettem és rengeteget röhögtem. Történt ugyanis, hogy beültünk egy hosszú asztal két végébe Évivel és Julival, és a többieket mintegy szórakoztatva csípkedtük egymást! :) Majd tiszteletét tette nálunk Pablo, a ticco cimbora. Tehát itthon ülős, borozós hangulatban telt a szombat éjszaka. Vasárnap reggel meg templom. Egyébként református templom volt, mindenki hihetetlen aranyos. Csak amikor oda jutottunk, hogy Úrvacsora, tehát bor.... hát, a gyógysör azért jobb! ;)

Ma meg igen, találkoztam mind a négy kölykömmel! Négy fiam van. Két autista, meg két értelmi akadályozott gyerkőc, 6. 7. és 8. osztályosok. Tehát eléggé vidám egyszerre 3 évfolyamot tanítani! :) A két autistámról említenék néhány szót (ők mindketten 6. osok). Az egyik kb. másfél fejjel magasabb nálam, jó nagydarab gyermek. Jól meg is ijesztett ma, amikor kb. 20 cm-re állt tőlem, mélyen a szemembe nézett, és azt mondta: cookie. Azt hittem, hogy felképel, és a mögöttem lévő tábla adja a másikat! :) Mondtam, hogy nincs süti, most inkább olvasson nekem! :) A másik autim pedig kb. a derekamig ér, egy kis majomkölyök. Az egyetlen óra reggel 8 és du. fél 3 között, amikor nincsenek velem, az a tesi órájuk. Minden nap van is belőle nekik. Mondta a tesitanár, hogy azért az első hónapban ugyanmár járjak már be én is. Hát, jó, túl fogom élni! :) Megyek be, magam előtt tolom kis majomkölyök gyermekemet... belépünk a tesiterembe, megállunk a kosárpalánk alatt, majd érzem, hogy a gyereknek úgy ver a szive, hogy majd' kiugrik. Majd sikít egyet és kiszalad. Én utána. Látom, fél. Persze, szegényke jól megijedt a nagy tértől. Oké, akkor kint maradok vele, meg is kértem a tesitanárt, hogy legyen már nyitva az ajtó, hadd lássuk, hogy nincs bent semmi félelmetes. Azt nem lehet, mert hangos, zavarja a többi órát. Nagyon jó, van másik ajtó? Van, de akkor át kell menni a gym-en. Király. Azért volt másik ajtó, csak ahhoz ki kellett menni a suli épületéből. Útközben összefutottam az igazgatóval, alig győztem kimagyarázni, hogy miért csak eggyel vagyok, és miért megyek ki az ajtón! :) Summa summarum, a gyerekkel kint a fűben néztük egy ideig, majd bealudt az ölemben, és bevittem az osztályba, leraktam két babzsákra és mégiscsak meglett az a bizonyos lyukas órám! :)

Remélem, eléggé részletes voltam! :) Két hét múlva megyünk a hétvégén Sumterbe egy szülinapra, már nagyon várom... de addig még túl kell élnem 9 napot még a suliban! :)

Csókolom

Na, ez volt az utolsó hétvége, amikor gyakorlatilag még csak nyaralunk itt az Államokban. Amióta visszajöttünk Columbiából, voltunk egy-egy kisebb-nagyobb gyűléskén mindenféle iskolai dolgok miatt. Hétfőn már lesz is egy nagyobbacska (8-4), majd kedden iskolánként feloszolva alakulunk, aztán bejárás a héten, majd jövő hét hétfőtől már a gyerekek is lesznek.

Ezen a hétvégén pedig ugye lementünk Mc Cormickba. Az volt a dolog apropója, hogy Juli (ugye a lakótársunk) férje meglátogatta Julit, mi meg felajánlottuk, hogy lelépünk. Így kerültünk Pablohoz és Samsonhoz (most megnéztem, ez a neve:). Na, hát itt sikerült az első este egy kicsit leinni engem..:$. Össze is bandáztunk a csapos nénivel, aki egyébként abban a suliban a tesitanár, ahol a srácok fognak dolgozni. Másnap (de mennyire másnap;) hivatalosak is lettünk egy házibuli-szerűbe. Nos, itt volt egy igazi kultúrsokk. A ház egy tó partján volt, amikor odaértünk lobogott a tábortűz, ment az Aerosmith, stég, miegymás. Az emberek viszont bent ültek a légkondis házban és chipset eszegettek. Tehát a tűznek semmi szerepe nem volt. Nem punnyadtunk a stégen a tó partján... illetve a többiek nem, mert mi hármanigen! :)

A buli résztvevői korban messze megelőztek minket (kb. anyuék korabeliek voltak), de nagyon bájosak. Az egyik arc, akivel dumáltam, jókat röhögött azon, hogy mennyire nincsenek Európában távolságok.... wazze, itt meg évek nincsenek! :)

Még van itt egy pár számomra furcsa szokás. A biztosítást pl. úgy kell befizetni, hogy írsz egy csekket, berakod egy borítékba és postán feladod. Ilyen formában jutottam a rendszámomhoz is. (Itt nem a kocsinak, hanem az embernek van rendszáma.) Szóval döbbenet, hogy ennyire megbíznak az emberek a postában. Na, mindegy.

Ja, és képzeljétek, a jövő hét szombatra ez a tesitanár meg a pasija meghívtak minket hajókázni az egyik helyi tóra. Persze egyből igent mondtunk... majd meglátjuk. ;)

Tschüß

Szoval ugye elhagytam az en draga kis fenykepezogepemet...mar kb. mindenki tudta ezt, kiveve a filippinakat, meg a feka csapatot... mivel sosem bandaztam veluk, nem gondoltam, hogy megrohanom oket ezzel a kerdessel...

Penteken (egy hettel azutan, hogy elhagytam) felhivtam meg egyszer a hotelt, akik mondtak, hogy nincs. Basszus, gondoltam magamban, most biztos jol eljatszik vele a takineni unokaja, kitorli belole a kepeket, ilyesmi. Delutan Mesi aktiv kozremukodesevel rendeltem is egy ujat a neten, pont ugyanilyet, pont ugyanennyiert.... (fuck).

Meg ezen a napon leleptunk Evivel McCormickba, itt van Pablo (ticco) es a feka lakotarsa (nem tudom pontosan a nevet, en Samsungnak hivom, valami ilyesmi a hangzasa a nevenek is:). Termeszetesen mondtam, hogy megvettem a kovetkezo gepet, de a kepeket sajnalom a legjobban. A hetvege egyebkent allati jo volt, bandaztunk egy csomot a helyi erovel, buliztunk, shoppingoltunk :), ami persze a legfontosabb, punnyadtunk! :)

Nos, epp vasarnap delelotti maratoni-punny... Samsung (akkor most maradjunk ennel a nevnel:) mondja, hogy valaki a telefonban akar velem beszelni... nos, az egyik feka haverja volt, megtalalta a kameramat!!! :) Jupiiiiii, gondoltam magamban... az, hogy a tovabbiakban ez hogy kerul hozzam, mar mellekes... :) a lenyeg, hogy meglett. Igeretemhez huen, Mesi is gazdagodott egy kiraly kis fenykepezovel, majd valahogy eljuttatom!!

Olellek mindannyiotokat!

Hát, ezzel is megvolnánk. A két Columbia-progi között 4 nap telt el. De már alig vártuk Évivel, hogy ismét bandázhassunk a kispajtásainkkal. Így mi voltunk kb. az elsők, akik odamentek. (Igazából a nyelvtanárok időben a környékünkön érkeztek, de nekik volt aznap egy kis négy órás semmiség.:)

Egész nap workshopokon pörögtünk, a nem kötelező időben pedig aktívan töltöttük a szabad időnket. Többek között medence-progi volt (én hülye, elfelejtettem elvinni a fürdőruhámat, így csak a szélén ücsörögtem mindig), meg a ticcoknak hála (ugye ők jöttek Costa Rica-ból) egy-egy este vettünk egy-egy salsa - leckét is. :)

Alapvetően kis kolóniánk, akiket magunk köré gyűjtöttünk két (néha három) ticcoból, két románból meg belőlünk állt. Természetesen az utolsó este meg is beszéltük, hogy akkor kinek mikor van a szülinapja, ezt hol fogja ünnepelni, és természetesen mindannyian meghívva éreztük magunkat! :)

A rossz hír, még mindig nem igazán tudom feldolgozni, de elhagytam a fényképezőgépemet. Igazság szerint három pohár bort ittam meg előtte, tehát nem mondanám azt, hogy eszméletvesztésig ittam volna magam, de akkora volt a kavarodás a szervezett búcsú-buli végén, hogy maradunk-e vagy megyünk-e, hogy simán el tudom képzelni, hogy akkor ottfelejtettem a buli helyszínén.... gondolhatjuk, hogy ezt már a "cseszhetem" kategóriába sorolnám... Sajnálom. Tetszett a fényképezőgép, jó képeket csinált és annyira jó képek voltak most benne, hogy az hihetetlen... De nem adom fel, talált már meg engem napszemüvegem is, pénztárcám is, telefonom is! ;)

Csókollak titeket

Lejöttünk ugye Aikenbe. Itt rengeteg segítéséget kaptunk, így sikerült végre elszállásolnunk magunkat egy kicsit véglegesebben, mintsem különböző hotelekbe. Egy Juli nevű román-magyar lány nyert meg bennünket. :) A lakás két szobás, itt lakunk hárman. Ez előre láthatólag három hónapig fog fennálni (még, hogy végleges.. :), mert aztán Évi elköltözik, mert jön a férje. Bármilyen meglepő, de inkább vele akar lakni, mint velünk. Ki érti ezt? :)

Egyébként Aiken egy tipikus dél-USA-beli poros kisváros. Van kb. két út, meg egy kis belváros. Viszont állítólag aktív a lovas-élet. Majd megtekintem!

Aztán. Voltam ma a suliban is. Tegnap felhívtam az igazgatót, hogy akkor mennék valamikor. Ő mondta, hogy ma 9-re. Na, ugye 5 perccel korábban odamegyek. Bemutatkozom mosolyogva, hogy akkor én lennék én. (Aput idézve "Mádi Szabó doktor lvolnék..." :) A főnök erre úgy nézett, mint akinek fogalma sincs arról, hogy ki vagyok, miért vagyok itt és miért pont őt keresem. Aztán azért csak sikerült megtudni egyet mást.

Jött a gyp-s mentorom, aki cserébe fokozottan képben volt! :) Fiatal (30-40 éves) nőszemély, nagyon szimpi volt. Akkor a tények: 4-5 gyerekem lesz, értelmi fogyik, 11-15 évesek. Tehát praktikus dolgokat kell tanítani nekik. Valószínűleg (de ez inkább még csak városi legenda) 3 tárgyam lesz: angol (!:), matek és science. Ennyi az összes infom. Ja, és augusztus 12.-én alakulunk. Most már elmondhatom magamról, hogy nem egy :) országban kezdtem már tanévet, de ilyen korán még sehol nem kellett kezdeni. Na, mindegy.

Képek még várakoznak, vasárnap megyünk megint Columbiába, szerintem majd utána lesz egy képes összefoglaló. Ja, ma beszéltem a kis családdal, apu mondta, hogy otthon hideg van és esik! Itt 30-40 fok van (70-100 °F) :P

A legjobbakat!

Megvolt az orientáció első része. Gyorsan még elmondanám, hogy az itteni akcentus egyik sajátja, hogy kihagyják a "t" hangokat. Biztos nekik is van az a bizonyos csontbetegségük. :)

De, az orien(t)áció során sikerült megismerni azokat az arcocskákat, akik szintén idén jöttek erre a projektre. Egy cseppnyi statisztika: egyetlen szőke lány van, és egyetlen fehér fiú (mindketten románok). Ez alatt a négy nap alatt eléggé meg lettünk rohanva mindenféle információval, lett is minden papírunk, autónk, biztosításunk, bankkártyánk, meg minden ilyesmink. Most már Aikenben vagyunk és lakáskeresés ügyén egy hotelben húzódunk meg (a FACES büdzséjén:), amíg nem találjuk meg a megfelelőt. Remélhetőleg ez a héten még azért meg fog történni.

A legjobb az utóbbi időben (mint ahogy lenni szokott) az utolsó nap volt. Mindenki magához vette a kocsija kulcsát, letolt egy informális forgalom vizsgát, majd vacsi és mi spontán csináltunk egy kis búcsú-bulit. Mivel másnap mindenkinek sokat kell vezetnie, és eleve az időeltolódás miatt mindenki meg van zuhanva nappal, egy olyan partit toltunk, ahol csak vizet ittunk és aktivityztünk! (Egyébként kis létszámú buli volt, három ticco - Costa Rica-i - meg a két magyar liba.:)

Kár, hogy szét lettünk robbantva, mert jó kis banda alakult ki. Mindegy, találkozunk egy hét múlva az orien(t)áció második fázisában.

Képek

Na, szóval

Az előbbi bejegyzésem egy kicsit sovány lett, mert annyi inger ért egyszerre, hogy nehezen koncentráltam. Hiszen arról azért ne feledkezzünk meg, hogy voltam otthon is!! :) Akkor erről is pár szót:

Köszönöm mindenkinek, aki miattam, vagy más okból eljött, köszönt, örült nekem a Gödörben kedden! Személy szerint iszonyatosan jól éreztem magam... (aki ott volt, azokat azt hiszem, nem kell ennek igazáról sokáig győzködnöm;). De, hogy előtte egy kicsivel mi történt? Reptéren Nórus és Qno vártak (a megbeszéltek szerint). Mentünk Marához, hogy lepakoljam a cuccaimat a buli előtt (szintén terv szerint). Mondta Mara, hogy van itt nekem egy meglepi. Majd előbukkant Breier Úr. Természetesen neki is nagyon örültem. DE!! Mögötte pedig ott állt az én drága egyetlen nővérkém!! :) Meglepiből hazajött, hogy meglapogathassuk egymást! :) Nyilvánosan bevallom, hogy annyira megörültem neki, hogy elsírtam magam.

Aztán persze találkozgattam néhányatokkal a továbbiakban is, meg ugye volt egy kis elintézni valóm így, Amerika előtt....

Megnéztem az autó fajtáját: Saturn SW. Már, ha valakit ez tényleg érdekel.

Képeket majd a továbbiakban.

Viel Spaß!

Na, megérkeztem. Nem kívánlak titeket azzal untatni, hogy mennyire izgi volt az út, szerintem mindenkinek lehetnek óvatos fogalmai róla... A lényeg, hogy helyi idő szerint hajnali 3ra (otthoni szerint reggel 9re) sikeresen megérkeztem ide. Tényleg, ha ezt valaki olvassa és ért hozzá, ossza már meg velem, hogy hogy lehet ezt beállítani, hogy az itten időt írja, és ne az otthonit!! :)

Egy kis hotelben vagyunk elszállásolva csütörtökig. Évivel (a másik magyar lánnyal), egy ukrán lánnyal meg még valakivel, akit elfelejtettem megkérdezni, hogy honnan jött.. egy apartmanban. :)

Most ugye az orientáció időszakát éljük, éppen a délutáni csendes pihi időszaka van. Reggel papírok kitöltése, majd autóvásárlás. Évi férje (Peti) otthon megbízható hozzáértőnek tűnt. Úgyhogy Évivel minden számunkra szimpi autót lelkesen lefényképeztem, hogy majd ma este ugye megy Petihez, ő megszakérti és akkor majd rábökünk arra, ami az ár-érték kategóriában a legjobbnak bizonyul. Erre a meglepi: csak ma van erre módunk, mert aztán nem lesz rá időnk, csütörtökön meg valahogy le kell jutnunk Aikenbe. Na, király. Fél óra.

Summa summarum, vettünk mindketten egy-egy csodát. Előtte az értékesítőnél még gyorsan Évi felhívta Petit, úgyhogy minden jó lett. Az enyém egy amerikai gyártmányú, sötét zöld, nem olyan nagyon nagy és 11 éves. A márkáját majd megnézem holnap, mert elfelejtettem és semmi papír nincs nálam erről... majd holnap lesz... Ja, kb. fél milla értékű volt forintban. Nem baj... :)

Na, majd ha legközelebb egy emeletre rendezem a fényképezőt meg a laptopot, akkor képeket is feltöltök, hogy gyönyörködjetek! :) Tök meleg van, magas páratartalom. A növényzet miatt olyan nekem, mintha egy horvát nyaralóvárosban lennék. Zsuzsa, az a szag tényleg a forró szél szaga. Itt ugyanez az illat... :)

Csókolom

Az utolsó reggelem Dublinban. Igen, ennek is el kellett jönnie. Már majdnem teljesen összepakoltam. Még némi takarítás, a legvégső dolgok összepakolása, aztán irány a reptér.

Péntek óta eltöltöttem egy király kis hétvégét Waterfordban. Találkoztam az itteni magyarokkal, iddogáltunk, nevetgéltünk rengeteget. Aztán vissza Dublinba, hivatalos dolgok utáni rohangászás. Tegnap este lett volna az itteni búcsú bulim, amit én végig aludtam, tehát ugye nem lett belőle semmi. A szlovák lakótársam ma reggel megjegyezte, hogy ez nyilván azért volt, mert igazából nem is kell búcsúzni, jövök én még ide. :) Lehet, de remélem, hogy nem a közeljövőben! :)

Repjegyem végülis vasárnapra lett. Annyira kiborított ennek az egész amerikai mókának a szervezése, a súlya, a rengeteg para, hogy végül szombat estére már nyugtatóval csillapítottam a már 3 hete tartó aktív alvászavaromat. (El lehet képzelni, hogy milyen jó kis program Írországból szervezni egy amerikai 1-3 éves kiköltözést magyarként.) Kiváncsi vagyok, hogy mikor lesz megint az, hogy végre nagyon kialszom magam. (Emlékezzünk vissza, hogy ez legutoljára Londonban történt meg, miután Dimi lesétáltatott velem egy laza 15 km-t és legurított a torkomon egy tonna sört. Ezért ezen a fórumon is, köszi Dimi!:)

Tehát hazamegyek. Négy napra. Amikor legutóbb készültem a "nagy ismeretlenbe", egy hónapig tartott, mire mindenkitől sikerült elbúcsúzni. Most erre ez a bizonyos 4 nap áll rendelkezésemre. Sőt, ugyanezt a négy napot lehet felhasználni az otthoni hivatalos dolgok intézésére, valamint némi shoppingra meg mondjuk legalább egy fogorvosi vizsgálatra. Nem akarom túlmagyarázni, hogy ez mit jelent, szerintem mindenki pontosan tudja. Ugye laza következtetés, hogy kb. senkitől nem fogok tudni elbúcsúzni, aki nem lesz ma este a Gödörben. Sőt, lehet, hogy azoktól sem, akik mégis ott lesznek. Tényleg sanjálom, hogy ez most így alakult.

Azért természetesen hiszem, hogy az USÁ-ban is van internet és onnan is fogok tudni nektek szépeket, jókat és érdekeseket írni. Meg ti is nekem! :)

Akkor ide írom azt, amit, ha találkoznék veletek személyesen, mindenkinek elmondanám: Köszönök mindent! A lelki támogatást, a honvágy csillapítását, a belém helyezett bizalmat, az építő jellegű kritikákat, hogy vártatok haza.

Vigyázzatok magatokra és írjatok!

Az egészben egyébként a legrosszabb (holott erre már azért jó rég óta fel vagyok készülve), hogy drága nővéremet nem tudom jól meglapogatni. Zsuzsa! Február végén megyek haza, ha tudd, te is intézd ennek fényében! :)

Csókolom

.. előtte még hazamegyek. Kedden, júl. 8.-án. Ez a bulis-brancs szempontjából azért fontos, mert még ezen az estén lesz a Gödörben Sajnosbatár koncert. Nem akarok senkit különösebben hívni, én ott leszek! (Ja, és még valamilyen koncert, csak azt nem ismerem. Mindegy, ingyen van!:)

Tehát ugye megkaptam a vízumot a Lehetőségek Hazájába. Nem volt durva, sőt, eléggé gyorsan ment amikor éppen velem voltak elfoglalva, mitöbb, kedvesek is voltak. Ezt egyébként nem mindenki osztaná velem. Amint megkaptam a vízumot, máris írtam az új amerikai kispajtásaimnak, hogy meg lehet venni a repjegyet! ;)

Aztán vissza a jó öreg de legalább hideg és esős Dublinba. A reptérre a vártnál jóval hamarabb értem ki. Mit csináljak, mit csináljak? Na, gondoltam, bemegyek és megbizonyosodom az amerikai jegyemről. Milyen jól tettem?! Merthogy a jegyemet jún. 14.-én törölték vala. Pont ez hiányzott!

Dublinba érve írtam az amerikaiaknak, a magyar Demeter Gyulát pedig állandóan zaklattam, hogy most mi van?? Egy hét elteltével úgy állunk, hogy a kolozsvári utazási iroda beigért nekem egy jegyet holnapra. Will see...

Egyébként ma volt az utolsó nap az itteni oskolában. Szerdán mondtam az ottaniaknak, hogy bizony meló lett Dél-Karolinában, úgyhogy köszönöm a "nagy semmit", lelépek! Persze jött, hogy de jó neked, meg, hogy keep in touch, meg hogy igazam van, meg az arra jellemző tájszólás. Természetesen a pénteken pub? :)

Na, és akkor a sokk: kaptam tőlük egy karórát! Meg dollárt. Nem keveset. Döbbenet. (Főleg, hogy én vittem nekik a magyar boltból vaniliás karikát meg pogácsát:) Hát, viszlát R.E.T.N.S. Köszi a halakat! :)

Naszóval, azért arról ne feledkezzünk meg, hogy megjártam ismét a Dublin - London - Dublin utat megint. Akkor itt van az élménybeszámoló:

Pénteken éjszaka megérkeztem a "jó öreg" Londonba. Ismét meg kellett állapítanom, hogy nagyon nagy ez a város. Erről érdemben nem nagyon mesélnék semmit. A körülményeimről annyit, hogy ismét Diminél aludtam. Ja, dehogynem! Az első este kaptam Dimitől görögdinnyét! :) A többiről meg készült néhány fénykép, ha nincs kedvetek ezt végig olvasni! :P

Szombaton felkerekedtünk, és megnéztük Londont. Természetesen bejártuk az összes "kötelezőt", de ezekről nem csináltam képeket. Ha akarjátok látni, biztos nálam sokkal ügyesebbek lencsevégre kapták már és közzétették valahol a neten! :P Szombat délután találkoztunk Sziffel, aki velünk tartott az egész napos kis sétálásra. Este meg egy Youla nevű görög nőszemélyzettel vacsoráztunk. Ha nagyon kéne hasonlítgatnom, a vacsi helyszíne volt mondjuk London Budakeszije.

Vasárnap voltunk sörözni egy piacon, egy dombon és egy melegkocsmában (egyébként London Szentendréjén). :)

Na, akkor megpróbálom összefoglalni az elejéről az egészet.

Még mielőtt kijöttem volna Írországba, anya hallott a rádióban egy olyat, hogy többek között gyógypedagógusokat is kiutalnak Amerikába. Persze én akkor nem mentem el és a jó öreg "jaj, anya" felkiáltás keretei között ugye kijöttem Írországba. De Zsuzsa elment helyettem, és meghallgatta az előadást. Nagyon lelkes volt utána.

Egy évvel később már Írországban kicsit összezavarodtam. Orsi hazament, az életem meg pont abba az irányba indult el, ami miatt elhagytam Magyarországot. Hirtelen felindulásból jelentkeztem a fent említett cégnél. Az egészet az elején egy jó poénnak fogtam fel.

De! Kaptam egy melót Dél-Karolinában. Nagyon csábító rengeteg minden. Gyógypedagógusként kellenék oda, meleg van, ki hagyná ki? :)

Márcsak a vízumomra kell várni. Ezért ezen a hétvégén haza is megyek, mert bármilyen hihetetlen, otthonról könnyebb ezt elintézni, mint innen. Szóval most szombaton hazaugrom és jövő keddig villámlátogatok. Elsősorban nyilván a Nagykövetséget.

A szépséghibája az egésznek, hogy ha minden a legnagyobb rendben lesz, akkor ugye a tervezett július 8.-án hazamegyek, de júl. 13-án már az új kis helyemen kell lenni. A rendelkezésemre álló idő gyakorlati értelemben két hosszú hétvége otthon. Ráadásul a Bp.-Dublin repjegyemet el kell adni! :)

Nem szeretnék senkit sem megsérteni, hogy el sem köszönök. Természetesen ezt a fórumot is fel fogom használni arra, hogy tudassam veletek, hogy mi a helyzet.

Remélem, hogy senkit nem sokkoltam a végletekig.

Csókolom